Csak a szépre emlékezem...

Életigenlő beszélgetés a 36 éves Varga Jánossal, aki számára a gyógyulást az őszinte beszélgetések, a családi támogatás és a kreativitás megélése hozta.

Ha van valami problémám, arra összpontosítok, hogy megoldást találjak. Az emberek rosszul állnak az élethez. Sokan csak a negatív dolgokra összpontosítanak, csak a pénztelenség, a gondok, bajok. Próbálom őket kizökkenteni. Az a baj, hogy sokan nagyon elmennek ezen a vonalon és ezért nem sikerül váltaniuk. - Kezdi a beszélgetést Jani. Majd azonnal folytatja is: Pénztelenség, parkolási bírság, baleset... Én is éreztem, hogy elkeveredtem és elindulok a lejtőn, de akkor azt mondtam magamnak, hogy NEM! A kreativitás jött az életembe, pár órát festettem vagy rajzoltam, ami teljesen átalakított. Rájöttem, hogy erre kell figyelni, nem a negatív dolgokra.

- A kreativitás az, amiben ki tudsz teljesedni?

- Igen, a zene és a kreativitás, festés, rajzolás az, amiben ki tudok teljesedni. A zene sok mindenre jó. Akkor is hallgatom, ha boldog vagyok, ha szomorú vagyok vagy éppen egy emléket hoz fel valakivel. A festés pedig segít az érzéseim kifejezésében.

- Mi volt az a fordulópont az életedben, ami meghozta a kreativitást?

- Évekkel ezelőtt volt ez, amikor elhanyagoltam magam, az életem csak a szürke hétköznapokból állt. Akkor a nővéremtől és a húgomtól egy rajztanfolyamot kaptam ajándékba. Az őszintét megvallva, nem hittem benne, de a rajzolás által akkora pluszt kaptam! Csak rajzoltam és festettem! Visszahozta a régi énemet.

- Visszahozta a régi énedet??! Azt hittem, ez egy új dolog.

- Igen, gyerekként sokat rajzoltam és később is fiatalon. Majd a munkáim miatt elhanyagoltam. Hajtottam, fáradt voltam, nem volt időm.

- Gyerekként??!

- Már akkor mindent lerajzoltam, ami megfogott! Autót, virágot. Később pedig utcaképeket, plakátokat. Ez utóbbiak még a mai napig így vannak, aminek megfog a hangulata, azt lefotózom, és annak alapján megfestem őket. Fontos a szín- és érzésvilág, amit a festés által megélek. Most a festés a fő irány nálam.

- Jövőben hogyan látod magad?

- Mindig, amikor az Adventi vásárba megyek, akkor el tudom képzelni magam, hogy egyszer én is itt árulok. Azt hiszem, akkor lennék a legboldogabb... Igyekszem az újabb technikákat a festés/ kézügyesség terén azonnal kipróbálni. Tudom és érzem, hogy egy idő alatt összeérik és megszületik az az egyedi dolog, amit csak én fogok csinálni. Ez az én jövőképem!

- A kreativitásról mi jut még eszedbe?

- A tetoválás. Egyszer vettem egy gépet. Majd még egyet. És festékeket. Elkezdtem disznóbőrön gyakorolni. Ez adott egy új irányt!

- Disznóbőrön? Hogy jut ilyen eszedbe?

- Az eredeti szakmám bőrdíszműves. Így kézenfekvő volt, hogy a festést nemcsak papíron vagy vásznon próbálom, hanem disznóbőrön is. Ez szerkezetileg hasonló az emberi bőrhöz.

- Ezek szerint mindenben látsz lehetőséget...

- Igen! Főleg, ami kreativitással kapcsolatos. Szerintem mindenben ott a kreativitás is, csak meg kell látni. Azt hiszem, az én életemhez sok erőt adott.

- A betegségeddel kapcsolatosan találkoztunk. De arról eddig még nem esett szó.

- Komárom-Esztergom megyében laktunk. 1985-ben anyukám vette észre, hogy véres a vizeletem. Rögtön orvoshoz, majd kórházba vittek. Itt közölték, hogy azonnal műteni kell, mert a bal vesémen rákos daganat van. Még akkor eltávolították a daganatot... a vesémmel együtt. 2,5 éves voltam ekkor.

- Ezt hogy élted meg akkoriban?

- Nem emlékszem semmi rosszra. Az élményeim javarészt abból állnak, hogy gyakran jártunk orvoshoz. Nem kapcsoltam hozzá negatív gondolatokat. Nagymamám és dédimamám azt hitték, hogy a 3 vagy 4 éves kort sem élem meg. Állítólag nagyon lefogytam, fényképek sincsenek ebből az időből. Később, amikor már nagyobb gyerek voltam, akkor is csak az maradt meg, hogy megyünk kontrollra. 8-10 éves lehettem, amikor strandra mentünk, nagyon szégyelltem az oldalamon lévő varratot. Egészen addig meg volt ez a szégyen érzet, amíg egy idősebb néni meg nem mutatta az ő hegét és anyuék nem beszélgettek velem erről. Ezt követően ez a szégyen el is maradt bennem. Mostanában néha el is felejtem, mi van ott...

- Többször említed a családtagjaidat. Úgy érzem, hogy a családod nagy szerepet játszott a gyógyulásodban.

- Ez 100%-ig így van! Anyukám kisgyermek korom óta a pozitív hozzáállásra nevelt. Mindig azt mondta, hogy csak a pozitív dolgokra kell összpontosítani! Mindig nyíltan beszélt arról, hogy van egy rákos daganatos gyermeke. Mindennap hitt bennem és a gyógyulásomban! Ez megerősítette az én hitemet is, ami kihat a mai életemre is. Élni akartam és most is élni akarok! Ehhez erőt ad az is, hogy összetartó család vagyunk, leülünk és megbeszéljük a dolgainkat. Örülök, hogy ilyen családba születtem.

- Hogy van most az egészséged?

- A műtét annak idején jól sikerült. Nem újult ki a daganat. 30 éves koromban pedig hivatalosan is gyógyultnak nyilvánítottak. Korábban félévente kellett kontrollra járnom. Ma már nem kell járnom, de mégis megyek évente kontroll vizsgálatokra (vér, vizelet, ultrahang). Ha nem mennék, édesanyám mondaná, hogy menjek.. (nevet). Amúgy én is fontosnak tartom a megelőzést és igyekszem egészségesen élni. Aktív életet élek, ezen belül szívesen kirándulok vagy csinálok szabadtéri programokat. Az étkezésemre is odafigyelek, az étrendem főként zöldségfélékből áll, de nem teljesen húsmentes (nevet).

- Mi az életigenlésed? Mit üzensz a rákbetegséggel érintetteknek?

- Kreativitás mindenekelőtt! Megismertem azokat az oldalaimat, ahol le tudom kötni magam és kikapcsolni az agyam, hogy ne csak a szürke hétköznapok legyenek. Sok olyan programot csinálok, ami nem kerül pénzbe se (pl. egy kiállítás vagy kirándulás). Ezt tudom mindenkinek javasolni. Egy másik fontos dolog, hogy merjenek beszélni arról, ami problémájuk van vagy az érzéseiket megosztani másokkal. Figyeljenek saját magukra, mielőtt az életük robotjaivá válnának (munka-haza-munka). Csináljanak minél több közös programot másokkal, kérjenek támogatást, hogy ne maradjanak egyedül a gondolataikkal és érzéseikkel. A harmadik pedig, hogy merjenek rendkívüliek lenni és a korlátaikon átlépni. Édesanyámmal mi rendszeresen csinálunk „görbe napokat”, amikor szabadabbak vagyunk és olyan dolgokról is tudunk beszélgetni, amiről máskor nem.

- A karácsony közeledtével...

- Festek és rajzolok. Szeretem a saját készítésű ajándékokat, sok érzés van mögöttük. Jobban örülök nekik, semmint valami élettelen használati tárgynak. Amikor pedig én ajándékozok: Mindig szólnak előre, hogy „Jani, nekem csak rajzolj valamit!” (nevet).

Kiss Katalin
mediátor