Interjú Dr. Farkas Ilona, szülész-nőgyógyász, onkológiára szakosodott klinikus szakorvossal

Dr. Farkas Ilona, szülész-nőgyógyász, onkológiára szakosodott klinikus szakorvos a járt utat a járatlanért cserélte fel 1985-ben a daganatos betegekért. Egyaránt küzdött szavakkal, adatokkal és tettekkel, lobbizott, ha kellett, előadást tartott, tervezett és szervezett.

Az alapítvány 30 év után is tervez-szervez-koordinál, mert a rákgyógyítás fejlődése és az emberek egyre felvilágosultabb nézetei ellenére 2017-ben is rengeteg a fehér folt a fejekben a betegség kialakulásával, megelőzhetőségével és gyógyíthatóságával kapcsolatban. Pedig mára az onkológiai kutatók és orvosok a rákbetegségről levették a „gyógyíthatatlan” stigmát és átkerült a krónikus betegség kategóriájába.

-Mik voltak a kezdeti lépések?

Az Országos Onkológiai Intézet akkori főigazgatója, Eckhardt Sándor professzor a születő alapítvány mellé állt. Az alapgondolat nagyon szép volt, viszont a nyolcvanas évek közepén, amikor még egyáltalán nem létezett Magyarországon civil szervezet, nem volt kultúrája az öngondoskodásnak, szinte kivitelezhetetlen volt támogatók nélkül - és ezt politikai értelemben is értem. Csehák Judit akkori miniszterelnök-helyettes pártolta és segítette az ország első civil szervezetének létrehozását, amelyet végül 1985-ben összesen hét magánszemély alapított.

Nemzetközi anyagok és tapasztalatok összegyűjtéséből és betegekkel való beszélgetésekből született meg, hogy menyi mindent kell és lehet tenni ahhoz, hogy valaki meggyógyulhasson.

A kuratórium első döntései közé tartozott, hogy az anyagi lehetőségeinket rákellenes civil szervezetek létrehozását támogattuk, így a gyógyulók és a már gyógyultak nagyon sokat segítettek egymásnak. Nem maradtak egyedül a bajban, és mi szakképzésekkel, programokkal tudtuk támogatni őket.

1990-ben németországi együttműködéssel létrehoztuk az emlőoperáltak részére az Anita-boltot, ahol jó minőségű mellprotézist, fehérneműt vásárolhattak, mert akkor Magyarországon még nem álltak rendelkezésre ilyen speciális eszközök. Ez a bolt nemcsak üzlet volt, hanem segítséget, tanácsot, együttgondolkodást, fogalmazhatunk úgy, hogy életápolást jelentett az érintetteknek.

-Mik voltak a jelentősebb fejlesztések?

Sok munkával 1997-ben létrehoztuk a Támaszadó Szolgálatot, ahol lehetőség nyílt a folyamatos programok, képzések megtartására, pszichológiai és mozgásprogramok, főzőkonyha, csoportfoglalkozások megvalósítására. Sikerült olyan önkéntes csapatot szervezni, akik szívvel lélekkel dolgoztak az eredményekért és a betegek sikeres rehabilitációjáért. A barátságos, jó hangulatú környezet és légkör sok hozzátartozót és érdeklődőt vonzott. Mivel fontos feladatunknak tekintjük a közérthető, de magas szakmai színvonalú, hiánypótló szakmai értekezések megjelentetését, ezért számos közérdeklődésre számot tartó könyvet adtunk ki a megelőzés, a kiegészítő terápiák, a rehabilitáció és az egészséges táplálkozás témakörében. 2010-ig anyagi támogatást nyújtottunk az országszerte létrehozni kívánt, önsegítő rákellenes civil klubok megalakulásához, ezért néhány év alatt közel százra emelkedett a számuk.

-Ismert közéleti személyiségek is voltak az alapítvány támogatói között...

2002-ben Nancy Goodman Brinker, az USA nagykövete a saját gyógyulása után, a rák elleni küzdelem jószolgálati nagykövetévé vált. Megkereste a magyarországi rákellenes szervezeteket, köztük minket is, a mellrák elleni összefogás, és a hídséta ötletével. A nők aktivitására, empátiájára támaszkodva az egész országban sikerült elterjeszteni a mozgalmat. Az évek alatt sok ismert és elismert művész, közéleti szereplő is csatlakozott az alapítványhoz a Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas népdalénekes előadóművész, Szvorák Katalin, aki nagyon sokat tett az elismertetésünkért.

-Mi lehet a feladata az alapítványnak a 21. században?

Cél továbbra is a rákhalálozás csökkentéséért vívott küzdelmet az egészségügy keretei közül kivinni az emberek közé, megtanítani a megelőzés lehetőségeit, aktivizálni a beteget a saját gyógyulásáért, az életminősége javításáért, a rehabilitációjáért folytatott küzdelmében. Mindenki számára közérthetővé kell tenni a megelőzésnek és a betegség gyógyulásának módjait, ehhez a honlapon és a facebookon gazdag tartalom áll rendelkezésre.

Az érintetteken kívül az őket kezelő orvosoknak, dietetikusoknak, a gyógyszerészeknek és a védőnőknek is szüksége van folyamatos információáramlásra, a tudásuk frissítésére, arra, hogy az onkológiában elért új eredmények hozzájuk is eljussanak, ezért akkreditált képzéseket, szakmai konferenciákat és szimpóziumokat is rendez az alapítvány a szakma számára.

Összehangolt akciók kellenek véleményem szerint, hogy felhívjuk az egészségpolitikáért felelős parlamenti és államigazgatási szervek, a szakemberek, társadalmi szervezetek, valamint a társadalom figyelmét arra, hogy a hazánkban minden 14. percben egy állampolgár elvesztését okozó rákbetegség és a betegségben élők körülményeinek mentális és fizikális javítása igényli a politikai és társadalmi felelősségvállalást, amellyel megfordíthatók lennének a jelenlegi mutatók. Örülök, hogy lányom Németh Márta tovább viszi a stafétát és „családban” marad a rákellenes küzdelem.

Megjelent az ÉLETIGENLŐK 2017 tavaszi számában