Pálmai Ildikó melldaganatból gyógyult, azaz, ahogy mondani szokás tünetmentes évek óta. Titka, hogy élni akart és ez minden kálvárián átsegítette… „Egy percig sem volt kérdés számomra, hogy meggyógyulok, hiszen a kisfiamnak, akit lombikprogramban vállaltunk és ennek következtében lettem daganatos beteg, mindkettőnkre szüksége van. Azt mondtam magamban mindvégig, ha Isten megajándékozott a legnagyobb vágyunkkal, akkor a felnevelésében is megtart…” – mondta Ildikó, aki elmesélte a teljes történetét a diagnózistól a műtéten át a gyógyulásig, és tapasztalati szakértőként olyan dolgokat is megoszt az olvasókkal, amelyek minden mellrákkal megküzdő sorstársa számára jól hasznosíthatók és kifejezetten motiválóan hatnak a nehéz időszakok átvészelésére…

Hat éven keresztül szerettünk volna gyereket

A hetedik lombik után született meg a gyermekünk, azonban az első lombik beavatkozás után már a mellemben cisztákat találtak és rögtön elküldtek orvoshoz. Rendszeres ellenőrzésre jártam éveken keresztül, volt mikor évente kétszer is, ami mammográfiából. ultrahangból és tapintásos vizsgálatból állt. De több mint öt évvel ezelőtt az utolsó mammográfián az orvos közölte velem, hogy talált valamit, ami biztos rosszindulatú. Akkor én már éreztem, hogy a cisztám más tapintatú, mint korábban. Tapasztalati úton elmondhatom, a cisztának a felülete teljesen sima, egyenletes, a daganaté pedig göcsörtös. Amikor az első jelét tapasztaltam a göcsörtösségnek, akkor nekem máris rohannom kellett volna, de bíztam abban, ha rendszeresen járok orvoshoz, csak kiszúrta volna az ekkora nagyságú daganatot… Hát sajnos nem.

„Magának daganata van”- elég sokkoló volt, ahogy közölte velem a diagnózist

És ráadásul mindezt szövettan nélkül. Amikor kijöttem, romokban voltam. Felhívtam a férjemet, ráadásul akkor kezdődött egy egyhetes kultúr-fesztivál, aminek én voltam a főszervezője. Az volt a szerencsém, hogy a fesztivál mindig este volt, ezért az első hetet úgy éltem túl, hogy megbeszéltem a főnökömmel, hogy estig az időt otthon töltöm. Általában bármikor tudok aludni, így magamba zuhanva aludtam minden délután, és így tudtam valahogy átvészelni, átlökdösni magam ezen a nagyon nehéz perióduson.

A nőgyógyászom az apám barátja

Évek óta kísérte az életutam, ő segített abban is, hogy mehessek az egyik lombik-intézetbe, aztán a másikba. Ezt az iszonyú procedúrát is az segített túlélni, hogy azonnal a kezébe vett mindent. Jött a kálvária, a vizsgálatok, az újabb mammográfia… Akkor már vettek mintát. Az első mammográfus elrendezte volna előre a sorsomat: ha azt követem, amit ő mond, csak az általa meghatározott kórházba mehetek, meg csak ez, csak az. De a nőgyógyászom azt mondta, hogy felejtsem el, és fel akarta jelenteni ezt az orvost, mert éveken keresztül nem vette észre a daganatomat, ami ez alatt hat centisre nőtt. Ráadásul kiderült nemcsak egy van, hanem több is. A férjemmel a neten találtunk egy magán onkológiai rendelőt Budán, ahol azt is meg tudják mondani, hogy melyik DNS-sünkkel van probléma, és hogy hogyan lehet tovább lépni. Mint kiderült, ők csak áttétes betegekkel foglalkoznak, de ott volt az első alkalom, hogy elmondták értelmesen, hogy mi bajom van és mi vár rám. 

A nőgyógyászom és a magán onkológiai rendelő közti időben nem akadt senki, aki elmondta volna, hogy mi fog történni velem

Rám volt bízva, mint általában mindenki másra, aki megkapja a diagnózist, hogy mit kezdjen magával. A nőgyógyászom azt szerette volna, ha normál sebész műt meg. Aztán kerültem az onkológusomhoz, aki javasolt egy emlősebészt. Amikor az embernek azt mondják, hogy leveszik a mellét, harcol ellene és keresi a kiskapukat, hogy mégse. Ez hiba, nem szabad!

Azzal, hogy csak a daganatot próbálták kivenni, a daganat egy része benne maradt a mellemben, és mivel a vágószél nem volt ép csoda, hogy élek. (Ezt a nőgyógyászom mondta) Elég morbid, de igaz lehet, mert a nem ép vágószél miatt a daganatok szétterjedhettek volna a szervezetemben.  Ezért járok évente PET-CT-re. Utána jött a második műtét, amikor levették a mellemet.

Ez csak dráma, nem tragédia

Bár a nagy rosszból a kisebbik rossz jutott, mert „csak” levették a mellemet. Mivel olyan típusú daganatom volt, megúsztam a kemót is, a sugarazást is, és csak hormon-kezelést kaptam. Onnantól kezdve folyamatosan ellenőriztek és ellenőriznek. Az onkológusom mindenre figyel, mindenféle vérvétel, tumor marker meg egyéb vizsgálatokat végeztet el, hogy tudjuk, minden rendben van az egészségemmel. Ez így van a bűvös ötödik év leteltével is.

Az első műtétem után két évre rá szedtem úgy össze magam, hogy vállalhassam a helyreállító műtéteket

Volt egy nagy műtét, amikor a háti lebenyből csináltak mellet, amit úgy kell elképzelni, mintha a csirke melle húsát nem egészében vájuk le, hanem ott hagyunk valami kis husikát, meg a bőrös részét, azt átforgatjuk valamilyen irányba és azt bőrdarabot varrták a mellkasomra a mellem helyére. Ez volt az első műtét.

A második, amikor belerakták ebbe a tasakba az implantátumot. A másik oldalra is kaptam egy kisebb implantátumot, és egymáshoz igazították a két mellemet.

Míg vártam a helyreállításra, mellprotézist használtam

A mellprotézis a speciális melltartóba rakható szilikonbetét. Ekkor lehet érezni igazán, milyen súlya van a mellnek. Amikor újra két mell boldog tulajdonosa lettem, a protézist és a speciális melltartókat, fürdőruhákat elajándékoztam.

Tapasztalati szakértő is voltam

Egy ismerősöm megkeresett, amikor a legjobb barátnője mellrákos lett, hogy lelki tanácsokkal támogassam a lányt, amíg eljutott a műtétig, meg utána is. Azzal, hogy volt kitől kérdeznie, egy csomó utat, kétséget, félelmet elkerült, én szinte minden kérdésére tudtam válaszolni. Neki már sokkal egyszerűbb útja volt, és plasztikai sebészhez került rögtön. Ő nem fog megküzdeni a háti lebenyátfordítással, hanem rögtön expandert raktak be a műtét során, amit úgy tágítanak folyamatosan, így neki nem lesz plusz két-három műtétje.

Rólam senki nem mondta meg, hogy min mentem keresztül

Pedig én is csak tapogatóztam a sötétben az elején, de köszönhetően a nyitottságomnak sok mindent megtudtam. Merek kérdezni, vannak ismerőseim, és nem adom fel. De akinek mindez nincs, csak toporog és magába zuhan.

Az orvosi kezelések mellett kiegészítő terápiákat használtam

A rehabilitálás idején alkalmazott kiegészítő gyógymódok nem tartoztak hozzá a műtétek utáni hivatalos gyógymódokhoz. Elmentem egy dietetikushoz megkérdeztem, hogy mit ehetek, mit nem. Adtam magamnak egy hónapot és átprogramozzam az agyamat, hogy ne egyek fehér cukrot, fehér lisztet és főleg, hogy megtudjam, mit mivel helyettesítsek, például a cukor helyett mézet használok. Segítőket, barátokat kerestem, kérdeztem. Van egy gyógyszerész ismerősöm, aki táplálék-kiegészítőkkel is foglalkozik, mindent felkutatott, ami szerinte nekem segít. Elkezdtem shitake gombát enni, liter számra ittam a cékla levet, meg a gránátalma levelet. Ezeket az óta is eszem, de persze nem az akkori bődületes mennyiségben.

Biztos voltam benne, hogy meggyógyulok

Nem volt más választásom, ötéves volt a gyerekem, és ha már hat évet küzdöttem érte, azt gondoltam, ha már a Jóisten adott egy gyereket, nem vehet el engem, mert a gyereket fel kell nevelni. A gyerek nem igazán értette, hova tűnik el anya egy hétre. Aztán megint egy hétre, aztán napokra, amikor kórházban voltam. Érintőlegesen mondtuk, és a gyerek azért érezte. értette, hogy beteg vagyok, de nem esett pánikba.  Ő volt a legnagyobb motiváció, amikor feküdtem az ágyon, de amikor arra gondoltam, hogy nem látom felnőni, az valami borzalmas volt.

A kemó és a sugár nem került szóba

Hormon-indukált daganatom volt, ebben az esetben, ha nincs áttét, akkor nem kell kemó se sugár kezelés. Sok lombik-programnak lehet ez a daganat a mellékhatása. Az egyik osztálytársam is lombik-programon vett részt és mellrákos lett. Nem mondják el ezt a rizikót, de ha mondták volna, akkor is belevágok.

Az életem kevesebb stresszel élem

Kilenc évig dolgoztam egy alapítványnál, aztán amikor eljöttem akkortól otthonról dolgozom. Ez nagyon jó, mert kevesebb stressz ér, védőburokban érzem magam. Amikor akarom kilépek belőle, amikor akarom nem, a számítógép és az internet  összekapcsol a világgal. Többféle dolgot csinálok, van egy borjútelep, amelynek dolgozom. Jelentős növénygyűjteményünk van: kaktuszok, pozsgások és orchideák. A férjemmel a Magyar Orchidea Társaság és a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének tagjai vagyunk. Rendezvények sajtóreferense is vagyok.

Van egy hobbim, ami már kinőtte magát

Ásványékszereket készítek. Ezek az ékszerek megjelentek már több magazinban is, és voltam meghívottként TV műsorban ékszereket készíteni. Azt gondolom, azért kerültek a kövek, az ásványok az életembe, hogy segítsenek elviselni a mindennapokat. Nagyon érdekes, hogy amikor nagyon sok a munka, meg stressz is van,  magamra tekerek ezt, meg azt, meg amazt, és érzem az ásványok gyógyító erejét.

Boltnyi mennyiségű ásvány van otthon, és hiszem, hogy a kövek rezgése is segít a mindennapokban. Elsősorban az esztétikumra törekszem, de készítek olyan ékszereket is, amikor elmondja a vevő, hogy mire szeretné, ha hatna. Van egy könyvem, amiből kiolvasom a tudományt.

Az ékszerkészítést azért kezdtem el, mert egyszer anyukám elhagyta a kedvenc nyakláncomat, és nem tudtam újra megvenni, ezért elhatároztam, hogy én magam fogom újra elkészíteni.

Hasonlóképpen, ahogy az egészségemmel tettem, újra alkottam magam számára.