23
May

Pécsett zárult alapítványunk szűrőkamionos kampánya

Budapest Ferencvárost, majd Gyomaendrődöt követően A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány szűrőkamionos rendezvénye május 20-án Pécsre érkezett.

Már a korábbi két helyszínen is azt tapasztaltuk, hogy jelentős érdeklődés mutatkozott az egészségtudatos életmódot folytatók részéről a számukra ingyenes szolgáltatás iránt. Pécs szintén jelentős helyszín, hiszen Baranya megye fővárosa egyben megyei jogú város is, ahol a helyi önkormányzattal együttműködve, annak támogatását élvezve, Dr. Páva Zsolt polgármester védnöksége mellett valósítottuk meg a délelőtt tíz órától délután öt óráig tartó szűrőprogramot.

A korábbi szolgáltatási kör erre az alkalomra bővült, hiszen a szájüregi- és a bőrrákszűrés mellett dietetikus szakember közreműködésével lehetőség nyílt táplálkozási tanácsadásra, valamint testtömegindex- és testzsírszázalék mérésre is.

A Pécsett szerzett tapasztalatok is azt mutatják, hogy jelentős az igény az ilyen jellegű szűrővizsgálatok iránt. Ez azonban nem csupán abban nyilvánult meg, hogy a mintegy hétórás eseményre közel 130-an jöttek el és vettek részt ténylegesen a vizsgálatokon, hanem abban is, hogy a résztvevők közül többen is felajánlották önkéntes, tevőleges segítségüket a jövőre vonatkozóan. Természetesen mi szervezők, örömmel fogadtuk ezeket a felajánlásokat és élni és kívánunk velük, hiszen az egészség megőrzése össztársadalmi érdek és a megelőzést népszerűsítő módszerek a kormány által is kiemelt programként szerepelnek a 2017-18-as évben, amihez alapítványunk is csatlakozott.

Céljaink között szerepel egy rákellenes információs és onko-mediátori hálózat kiépítése és működtetése, továbbá azoknak a hasznos információknak és a megelőzést népszerűsítő módszereknek a minél szélesebb rétegekkel való megismertetése, amelyek nélkülözhetetlenek a rákmegelőzés szempontjából. A megvalósításhoz azonban szükség van a civilekre, partnerszervezetekre, akiknek várjuk a jelentkezését. Olyan önkénteseket hívunk, akik felismerik a rákbetegség megelőzésének szükségességét és csatlakoznak ehhez a küldetéshez. Nekik előre is köszönjük a segítségüket, és egyben biztatunk is mindenkit arra, hogy álljanak mellénk céljaink megvalósításában, hiszen a megelőzés, a korai felismerés a rákbetegséget illetően életeket menthet és akár teljes gyógyulással is jár.

Ne feledjük, a rák megelőzhető, gyógyítható, amihez a szűréseken való részvétel és a korai felismerés nélkülözhetetlen. Mi ebben segítünk 1985 óta. Azt valljuk, hogy mindenkinek joga van tudni mit tehet saját magáért és miben kérhet szakavatott segítséget. 

Könnyek helyett...tarts velünk! 1%-os kampányunk lezárult, de mi máris folytatjuk megkezdett rákellenes életmódismertető programjaink szervezését, tárgyalásokat folytatunk több szinten és bővítjük partnerhálózatunkat. 

További képek az eseményről:

 
 
1%-os kampányunk a közterületeken:
 
HASONLÓ CIKKEK: /hu/fooldal



A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 152.

+36/1-217-0404

Adószám: 19009557-2-43

Bankszámlaszám: OTP 11713005-20034986-00000000

IMPRESSZUM


Created by maiskola.hu