A prevenció a legfontosabb
Interjú Dr. Kiss Istvánnal, az alapítvány új kuratóriumának elnökével
„A rák korunk egyik legfontosabb népbetegsége, számos országban vezeti a halálozási ranglistát. Bár a daganatterápia rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, még ma is több daganat túlélése meglehetősen alacsony, sok beteget elveszítünk. . Ha emellett azt is figyelembe vesszük, hogy a modern daganatterápia meglehetősen drága, akkor egyértelmű, hogy a megoldást a hatékony daganatmegelőzés jelenti.”
Személyes és/vagy szakmai motiváltságot éreztél, amikor a 32 éves rákellenes alapítvány új vezető testületében elvállaltad, hogy kuratóriumi elnökként részt veszel a 21. századi rák-kérdésben felvetődő társadalmi tájékoztatásban és tudatformálásban?
Mindkettőt. A személyes motiváció még az alapítvány létrejötte körüli időkre vezethető vissza, amikor nagy tisztelettel figyeltem létrejöttét, tevékenységét. Számomra – akkor még mindenfajta személyes ismeretség és kapcsolat nélkül – ez az alapítvány testesítette meg mindazt, amit a szó legjobb értelmében vett civil/karitatív szervezet jelent. Valahol ez a rendszerváltás környéki idők jelképe is volt: a civil társadalom megjelenése, egy önszerveződő csapat, jó ügy érdekében. Ráadásul a tévé képernyőjén nekem Vitray Tamás volt az „Isten”, és kuratóriumi elnökként az alapítvány szimbóluma. Az alapítvány szakmai vezetője, Eckhardt Professzor úr pedig az onkológia kiemelkedő hazai személyisége volt, rá, mint a PhD disszertációm opponensére is hálával és tisztelettel gondolok. A szép emlékek és személyes kötődésem miatt sajnálattal vettem tudomásul, hogy az alapítvány mára ismertségét és anyagi helyzetét tekintve is rosszabb helyzetbe került, számos nehézséggel kellett szembe néznie. Természetes volt, hogy elfogadtam a felkérést a kuratóriumi tagságot illetően, ami végül számomra is váratlanul oda vezetett, hogy a kuratórium elnöke lettem. Persze nem vállaltam volna, ha nem ismertem volna meg azokat az alapítványban vagy az alapítványért dolgozó munkatársakat, közreműködőket, akik hihetetlen lelkesedéssel és elszántsággal dolgoznak a közös cél érdekében. Az alapítvány szellemiségében ki kell emelnem a holisztikus szemléletet, a test, a lélek, a környezet, a munka, a társadalom, az életmód egységes keretbe foglalását.
A szakmai motiváció pedig nem más, mint a daganat-megelőzés. Mindig is daganatkutatással, daganat-megelőzéssel foglalkoztam, de ez sokáig elsősorban laboratóriumi, molekuláris biológiai vizsgálatokat jelentett. Kutatóintézetben dolgozó orvosként viszont sokszor felmerült bennem a gondolat, hogy mi is a kézzelfogható eredménye annak a tevékenységnek, amit itt végzek. Mi jut el ebből az emberekhez, mit tehetek én, hogy minél többen és minél többet profitáljanak a tudomány legfrissebb eredményeiből? Éppen ezért igyekeztem egyre többet foglalkozni daganatepidmiológiával, illetve a daganatok kockázati tényezőire, megelőzésére vonatkozó ismeretterjesztéssel. A társadalmi szintű ismeretterjesztésben, szemléletformálásban viszont egy civil szervezet rugalmasabban, hatékonyabban működhet egy egyetemi kutatóintézetnél. Vagy inkább azt mondhatnám, hogy a kettő egymást nagyon jól kiegészíti. Ez új lehetőségeket nyit meg számomra, olyan programok kidolgozásában, szervezésében vehetek részt, amik reményeim szerint sok emberhez eljutnak majd, közvetlen, érzékelhető, kézzelfogható hasznuk lehet. A kiemelkedően magas hazai daganatos halálozás is azt mutatja, hogy komoly feladataink vannak e téren. Természetesen az én saját szakmai prioritásom – azaz a prevenció – mellett rettentően fontosnak tartom, hogy az Alapítvány segíthet a daganatos betegek életminőségének javításában, hozzájárulhat gyógyulásukhoz, rehabilitációjukhoz.
Egyetemi kutató orvosként, az egészségügyben jártas emberként hogyan fogalmaznád meg a 21. századi rák-kérdést?
A rák korunk egyik legfontosabb népbetegsége, számos országban vezeti a halálozási ranglistát (abszolút halálozásban vagy az elvesztett életévek tekintetében). Bár a daganatterápia rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, még ma is több daganat (pl. tüdőrák, hasnyálmirigy-daganatok) túlélése meglehetősen alacsony, sok beteget elveszítünk. Ha emellett azt is figyelembe vesszük, hogy a modern daganatterápia meglehetősen drága, akkor egyértelmű, hogy a megoldást a hatékony daganat-megelőzés jelenti. E téren viszont rettentő elmaradásban vagyunk. Közhely, de sajnos teljesen igaz, hogy nem törődünk eleget egészségünkkel. Nem alakult ki az a szemlélet, hogy az egészség érték, sőt valójában a legfontosabb kincsünk. Nem tudatosodott bennünk, hogy elsősorban mi magunk vagyunk felelősek saját egészségünkért, folyamatosan és aktívan munkálkodnunk kell érte. Ez különösen igaz a rosszindulatú daganatok terén, ahol számos lehetőség nyílik kockázatunk csökkentésére, prevencióra. Ehhez persze megfelelő szintű információ szükséges, de gyakori, hogy a szükséges tudás birtokában levők sem alkalmazzák azt, egészségmagatartásuk, attitűdjeik nem tükrözik ismereteiket.
Tehet-e és ha igen, mit tehet az alapítvány a még mindig elég nagyszámú megbetegedési és halálozási statisztikák megváltoztatásában?
Tapasztalataim szerint egyébként az emberek többé-kevésbé ismerik például a szív- és érrendszeri betegségek legfőbb kockázati tényezőit, de tudásuk jóval szegényesebbek a daganatok rizikófaktoraira vonatkozóan. Meggyőződésem, hogy hosszú távú és tartós sikereket csak a prevenció hozhat. Az egészségügyi ellátó rendszer a jelenlegi helyzetben elsősorban a terápiára kénytelen koncentrálni, a prevenció terén így fennálló űr betöltésére pedig alkalmasnak tartom a megfelelő szakmaisággal működő civil szervezeteket. Összességében véve a jelenlegi egészségkultúra szintjét kellene megváltoztatni a magyar népességben. Ehhez pedig el kell jutni az emberekhez, üzenetet kell vinni, segítséget kell adni, a reményt és hitet kell megerősíteni. Egy alapítvány erre ideális forma: ha kell, jógafoglalkozást, stresszkezelő tanfolyamot vagy táplálkozási tanácsadást szervez, ha kell, szűrőbuszos kampányt indít vagy akár daganatos betegek számára nyújt lehetőséget életminőségük javításához, esetleg komplex rehabilitációjukban működik közre. Fontosnak tartom, hogy az Alapítvány a bizonyítékokon alapuló orvoslás/megelőzés elveit szem előtt tartva olyan módszereket alkalmazzon, amelyek bizonyítottan hatékonyak a daganatok megelőzése terén vagy azok kiegészítő terápiájában. Ezt csak a megelőzésben/terápiában/rehabilitációban érintett szakemberekkel (többek között onkológus, dietetikus, pszichológus) és intézményekkel történő szoros együttműködéssel, szakmai segítségükkel, támogatásukkal valósíthatjuk meg.
Ma már a szűréseket szinte az emberek otthonáig elviszik egy-egy jól felszerelt szűrőkamionnal. Ezek nagy részben térítésmentesek, és időben is igazodnak az adott lakosság igényeihez. Mégis azt halljuk, hogy nem kellő az érdeklődés. Vajon miért van ez?
A korábban említett problémák része, hogy sokan nincsenek tisztában a korai felismerés lehetőségével, jelentőségével. Pedig a daganatok terén különösen igaz, hogy az időben történő diagnosztizálás életet menthet. Ha valaki már tünetekkel, panaszokkal fordul orvosához, és így derül ki daganatos betegsége, lényegesen rosszabb esélyekkel indul a küzdelemben, mint akinek még korai, tünetmentes stádiumban fedezték fel a betegségét. Ez pedig szűrővizsgálatokkal lehetséges. A szűrővizsgálatokra viszont nagyon sokan nem mennek el, annak ellenére, hogy ezek életet menthetnek és ráadásul ingyenesek. Az alacsony részvételi arányokért persze az ismeretek hiányán kívül több más tényező is felelős. A munkahelyi távollét, jövedelem kiesés, az utazás, a várakozás (bár ezek a tényezők szűrőbuszos, kamionos kampányoknál kiküszöbölhetők), a vizsgálat által okozott kellemetlenség, fájdalom, magától a betegségtől való félelem (inkább homokba dugjuk a fejünket) mind visszatartó tényezők lehetnek. Megint csak az egészségkultúrához jutottunk. Ha a társadalom számára majd valóban fontos lesz az egészségmegőrzés, akkor ez attitűdökben, értékítéletben is érvényre fog jutni, és akkor a közösség ereje fog bennünket a helyes magatartásra sarkallni. Az általam vezetett doktori programban egyébként jelenleg két PhD hallgató foglalkozik a szűrésekkel kapcsolatos ismeretek, attitűdök vizsgálatával. Remélhetőleg az ott kapott eredmények is segítenek a szűrésekkel kapcsolatos attitűdformálás hatékonyságának javításában. Ez ismét olyan terület, ahol kiemelt szerepe van a civil szervezeteknek: kapcsolatteremtés, hitelesség, információ, szemléletformálás, mindenkinek személyre szabottan.
Tavasz elején megjelent a hazai sajtóban egy külföldi kutatás, fontos, hogy reagáljon az alapítvány a cikk felvetéseire, amiben támpontokat adunk a helyes értelmezésre. A kutatás szerint a daganatos betegség kialakulása csupán „balszerencse” kérdése... Az alapítványunkat 32 éve azért hozták létre orvosok, művészek, amiért ma is működik, hogy a helyes életmód kialakítására felhívja a figyelmet. Annál is inkább, mert a tudatos életmód kialakítása az egészség megőrzése, illetve a gyógyulás szempontjából is lényeges. Ez a kutatás azt sugallja, hogy lám-lám nem is kell törődni a helyes életmód kialakításával... Szerinted?
Két daganatkutató, Bert Vogelstein és Cristian Tomasetti 2015-ben kidolgozott egy elméletet, miszerint a daganatokért elsősorban a sejtosztódás során bekövetkezett véletlen mutációk felelősek. Úgy találták, hogy a daganatok kialakulásának kockázata azzal arányos, hogy az adott szerv/szövet folyamatos működéséhez, megújuláshoz mennyi sejtosztódásra van szükség. Idén márciusban megjelent közleményükben ezt a véleményüket erősítették meg újabb elemzésükkel (a szervekben levő őssejt-osztódások számának szélesebb körű adatokon alapuló becslésével), és eredményeik szerint a daganatot okozó mutációk mintegy kétharmada a véletlen eredménye.
A két publikáció nagy vitát váltott ki a tudományos világban, és számos kutató találta problematikusnak ezt a megközelítést, egészen odáig, hogy a közleményt többen egyszerűen rossznak, tévedésnek, a gondolatmenetet pedig hibásnak minősítették. A molekuláris és a biostatisztikai részletek megtárgyalása jelen keretek között természetesen nem lehetséges, mindazonáltal én magam is az ellenérveket és az elmélettel szembeni adatokat tartom meggyőzőbbnek. Így például számos humán vizsgálat talált egyértelmű és erős összefüggést különböző kockázati tényezők és a daganat-kialakulás rizikója között (pl. energiabevitel, zsírbevitel, elhízás, dohányzás, foglalkozási expozíciók). Továbbá, ha megvizsgáljuk, hogy egy adott daganat hol fordul elő a világon leggyakrabban és hol a legritkábban, majd összevetjük ezt a két gyakoriságot, akkor jelentős különbségeket kapunk. A szervenkénti őssejt-osztódások számával ez nem magyarázható, hanem életmódbeli különbségeket kell feltételeznünk. Számos vegyületről tudjuk, hogy állatkísérletben bizonyítottan daganatkeltő hatású, és ugyanezek a vegyületek az emberekkel is kapcsolatba kerülnek (pl. táplálkozás, levegőszennyezés, foglalkozási expozíciók). Hogyan hagyhatnánk ezeket az adatokat figyelmen kívül? Ugyancsak pontosan ismerjük, milyen hatásmechanizmussal vezetnek egyes fertőző betegségek daganat-kialakuláshoz, és ezt statisztikai adatok is alátámasztják.
A tudományos világban egyelőre nem vált elfogadottá a „random mutációk” elmélete, hiszen számos ismeretnek, adatnak ellentmond. A népszerű tudományos sajtóban viszont igen nagy szenzációként söpört végig a világon a hír, míg az érdemi vitát és a cáfolatokat már nemigen követték. A jelenség egyébként felhívja a figyelmet az újságírás felelősségére is, arra, hogy az új/érdekes/ellentmondásos/szenzáció ízű eredmények túlzott publicitást kapnak, és rossz irányba befolyásolhatják a lakosság attitűdjét. Persze, hiszen kényelmesebb elfogadni azt, hogy „random mutáció”, úgysem tehetek semmit, mint tudatosan egészségesen élni, figyelni a kockázati tényezők kiiktatására.
Véleményem szerint tehát érdekes, de vitatható eredményekről van szó, amelyek például részben magyarázhatják az egyes szervek között előforduló daganat-gyakorisági különbségeket, de nem cáfolják a környezet és az életmód fontos szerepét a daganat-kialakulásban. Azt pedig eddig is tudtuk, hogy az egészséges életmód sem százszázalékos garancia a daganatok elkerülésére, de kockázatunkat jelentősen csökkenti. Ezzel a végszóval jutottunk ismét el az Alapítványhoz, ami reményeim szerint a magyar lakosság körében jelentős mértékben hozzá tud és hozzá is fog járulni ehhez a kockázatcsökkentéshez.
Vajda Márta, az alapítvány igazgatója, felelős szerkesztő