12
Apr

A kormányzat az egészségmegőrzést támogatja

 

– közigazgatási körinterjú polgármesterekkel –

A betegségből való gyógyulás legjobb módja a megelőzés – mondják a hagyományos orvoslás és a komplementer medicina képviselői, a témában tevékeny civil szervezetek és kormányzati körökben is. A gyógyulásban ma már egyre többen nyitottak szelíd gyógymódok igénybevételére is. Mit tehetünk egyénileg és társadalmi szinten az egészségért? Könnyek helyett… tarts velünk szűrőprogramunkon! címmel öthelyszínes tavaszi rákellenes egészségnapjainkon védnöki körben vállaltak szerepet Sztán István Aszód, Borbély Lénárd Budapest XXI. kerület Csepel, Hiesz György Gyöngyös, Karácsony Gergely Budapest XIV. kerület Zugló, valamint Dr. Páva Zsolt Pécs polgármesterei. Körinterjúban kérdeztük meg a védnöki kör polgármestereit, akik válaszaikban elmondták kerületük, településük egészségfejlesztéséről, a rákmegelőző szűrések támogatásáról, és megtudtuk személyes viszonyulásukat is az egészséghez. Az életigenlés mindenkinél szóba került.

 Sztán István: Évente két alkalommal veszek részt szűréseken

– Polgármester úr, Ön tudatos az egészségére, mondhatni katonás akkurátussággal odafigyel saját magára és ezzel jó példát mutat környezetének.

– Egészen fiatalon kerültem a hadsereg állományába. már akkor tudatos nevelést kaptunk és megszoktuk, hogy vigyáznunk kell az egészségünkre. Azóta is minden évben kettő alkalommal szívesen veszek részt a szűréseken. Véleményem szerint preventív munkával sok minden megelőzhető.

– Van arra irányuló törekvés Aszód egészségügyi ellátásában, hogy az integratív medicina egyes területei – komplementer terápiák – a hagyományos orvoslás mellé bekerülhessenek?

– Sikerült a Hatvani Kórházzal együttműködve az Aszódi Szakrendelő Intézetet a kor követelményének megfelelően felújítanunk. Én úgy gondolom, hogy a hagyományos orvoslás mellé szükséges, hogy az integratív medicina is helyet kapjon.

– A daganatos betegségből való gyógyulás legjobb módja a prevenció. A szűrések népszerűsítésével a betegségmegelőzés fontosságát hirdette meg a kormányzat utóbbi években. Mire számíthat Aszód lakossága a kormányprogram keretében?

– Már szóltam arról, hogy a preventív munka nagyon fontos. Az orvosok által és a lehetőségek figyelembevételével szükségesek azokat az előírt szűréseket végrehajtani. Ajánlom mindenkinek. Bízom benne, hogy a jövőben a Kormány által meghatározottakat Aszódon érvényesítjük.

– Mi az Ön életigenlése?

– Én az a típus vagyok, aki tud örülni a jónak és lelkes vagyok minden új dologhoz.

Borbély Lénárd: Az életigenlés számomra egyfajta kihívást jelent

– Polgármester úr, Csepel lakossága mennyire figyel a betegségmegelőzésre?

– Ahogy mondani szokták: mindig van min javítani. A csepeli önkormányzat azonban rengeteg lehetőséget biztosít az itt élőknek, hogy megőrizzék az egészségüket. A gyerekeknek focipályákat építünk, létrehoztuk és támogatjuk a Csepeli Utánpótlás Sportegyesületet, vadonatúj kézilabda csarnok is készül, ezen kívül egy több százmilliós strandfejlesztés van folyamatban, hamarosan pedig átadjuk az 500 méteres futókörrel, kültéri fitneszgépekkel felszerelt Rákóczi kertet, amely a családok parkja lesz. Persze számos sportolási lehetőségre alkalmas helyet is kialakítottunk a kerületben. Elég, ha csak az önkormányzat által rendbe tett Kis-Duna-partra gondolunk, ahol gyönyörű környezetben lehet futni vagy éppen kerékpározni. Az ilyen irányú fejlesztéseink célja az, hogy minél több embernek megőrizzük az egészségét.

– Milyen terveik vannak erre az évre egészségfejlesztésben?

– Kicsit messzebbről indulnék. Az elmúlt években jónéhány egészségügyi fejlesztés történt a kerületben. A csepeli tüdőgondozó és a Szent István úti rendelő felújítása, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat klimatizálása, a 24 órás felnőtt- és gyermekügyelet kialakítása, a mentőautók korszerűsítése, valamint a modern orvosi eszközök beszerzései mellett jelenleg is zajlik a Táncsics Mihály utcában és a Csikó sétányon levő rendelők felújítása. Fontos megemlítenem, hogy önkormányzati forrásból nyolc év alatt a szakrendelő műszerparkja is megújult, és szolgálati bérlakásokat biztosítottunk néhány mentős dolgozónak. Ezen kívül az Egészséges Budapest Program keretében 1,7 milliárdot kapunk a kormánytól, ehhez tesz hozzá az önkormányzat 191 millió forintot, így közel kétmilliárd forintból megvalósul Csepelen az egynapos sebészet, továbbá az orvosi műszerpark fejlesztése. A Csepeli Szülőotthon épülete is teljes egészében megújul, amelyet orvostechnikai, valamint informatikai eszközökkel szerelnek fel.

– A daganatos betegségből való gyógyulás legjobb módja a prevenció. A szűrések népszerűsítésével a betegségmegelőzés fontosságát hirdette meg a kormányzat utóbbi években. Mire számíthat Csepel lakossága a kormányprogram keretében?

– Mindannyiunk közös célja, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota, növekedjen az egészségesen és munkaképesen eltöltött életévek száma. E célokat szolgálja többek között Csepelen, az önkormányzat támogatásával 2017-ben újraindult mammográfiai szűrővizsgálat, amely a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálatnál állandó jelleggel működik. Ezen kívül természetesen a csepeli önkormányzat minden olyan kezdeményezést támogat, amely fel szeretné hívni a figyelmet arra, milyen fontos szerepet játszik az öngondoskodás az általános egészségi állapot javításában.

– Mi az Ön életigenlése?

– Az életigenlés számomra egyfajta kihívást jelent a mindennapokra. Sok nehézséggel jár, viszont egy derűsebb, boldogabb élet lehetőségéhez vezet. A megtakarítás szükségességét soha nem lehet eléggé hangoztatni. Emellett pedig azt javaslom mindenkinek, hogy próbáljanak ki új dolgokat, szélesítsék látókörüket, éljék meg másként a hétköznapjaikat, esélyt adva ezzel maguknak egy tartalmasabb élethez.

Hiesz György: Mindig arra törekszem, hogy megtaláljam az egyensúlyt

– Gyöngyös lakossága mennyire figyel a betegségmegelőzésre?

– Gyöngyösön ugyanazok a demográfiai hatások érvényesülnek, mint az ország legtöbb településén: a lélekszám apad, a lakosság átlagéletkora emelkedik, ami számos speciális feladat elé állítja az önkormányzatot. Ugyanakkor szerencsés helyzetben is vagyunk, mert számos szervezet működik városunkban, amelyek szűrőprogramok szervezésével, előadásokkal igyekeznek rámutatni a megelőzés fontosságára. Az önkormányzat egészségügyi bizottsága, a háziorvosok, a helyi művelődési központ, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Rákellenes Liga és még számos szervezet dolgozik a prevención. Az önkormányzat évente sok millió forinttal támogatja a munkájukat, és igyekszünk közvetlenül is tenni a betegségek megelőzéséért. Az első önkormányzatok között voltunk, amelyek bevezették a 12 éves lányok HPV-vírus elleni védőoltását, majd, amikor az oltás bekerült az állami programba, a 12 éves fiúkkal folytattuk. Több évvel ezelőtt vezettük be a csecsemők rotavírus elleni oltását, a gyöngyösi újszülöttek az oltást térítésmentesen megkapják. Egy több éves program keretében a város minden lakójához sikerült olyan teszteket eljuttatnunk, amelyek vizeletmintából néhány gyakori betegség korai felismerését segítik elő. A visszajelzések alapján, ha nem is tömegesen, de sokan fordultak orvoshoz a teszt által adott eredmény hatására. A korai felismerés létfontosságú az eredményes terápiához, ezért a jövőben is minden hasonló tevékenységet támogatni fogunk. Rendszeres véradóként büszkeséggel tölt el, hogy országos összehasonlításban az egyik legnagyobb aktivitás figyelhető meg a vöröskereszt gyöngyösi véradási eseményein.

– Milyen terveik vannak erre az évre egészségfejlesztésben?

– Folytatjuk a HPV- és a rotavírus elleni oltási programot, egy uniós pályázatnak köszönhetően pedig a következő két évben életmódvezetési és egészségfejlesztési programokra 25 millió forintot fordíthatunk. Drogprevenciós programra 75 millió forintot nyertünk egy pályázaton, az összeget igyekszünk hasznosan felhasználni a gyermekeink egészségének megóvása érdekében. Márciusban mutattunk be egy tizenhat oldalas kiadványt, amivel a kismamák, kisgyermekes szülők számára szeretnénk segítséget nyújtani a gyermekek egészségének megóvása érdekében az érintett családok, a veszélyeztetettek bevonásával. Nemrég adtuk át a védőnői szolgálat megújult rendelőit, és szerencsére a város kórháza is folyamatosan keresi azokat a pályázati lehetőségeket, amelyekkel még színvonalasabban tud működni. Már most tudok néhány közelgő programról, amikor szűrőkamionok érkeznek a városba. Ezek az események rendkívül népszerűek Gyöngyösön, ezért igyekszem személyesen is támogatni ezeket a kezdeményezéseket.

– Van arra irányuló törekvés Gyöngyös egészségügyi ellátásában, hogy az integratív medicina egyes területei – komplementer terápiák – a hagyományos orvoslás mellé bekerülhessenek?

– Az imént említett pályázatok jóvoltából ilyen irányú feladatokat is el tudunk látni. Többek között natura napot, ismeretterjesztő előadásokat szervezhetünk. Az önkormányzat nyitott ezekre a gyógymódokra, és a háziorvosi szolgálatban is több olyan orvos is dolgozik, akik a hagyományos orvoslás mellett komplementer terápiákat is alkalmaznak. Ezek népszerűsége folyamatosan növekszik, egyre többen vannak, akik a hagyományos terápiák mellett más gyógymódot is választanak.

– A daganatos betegségből való gyógyulás legjobb módja a prevenció. A szűrések népszerűsítésével a betegségmegelőzés fontosságát hirdette meg a kormányzat utóbbi években. Mire számíthat Gyöngyös lakossága a kormányprogram keretében?

– Az adatok azt mutatják, hogy Gyöngyösön az országos átlagnál nem jobb, de nem is rosszabb a lakosság részvételi hajlandósága a különböző szűrővizsgálatokon. Ezért is nagyon fontosak azok a rendezvények, amelyek elviszik a lakossághoz a szükséges eszközöket és orvosokat, hiszen az ilyen kihelyezett szűrőprogramok viszont rendkívül népszerűek, az önkormányzat pedig örömmel fogadja ezeket a kezdeményezéseket, és minden segítséget megad a szervezőknek. Jó néhány példa mutatja a modell hatékonyságát, a Richter Egészségváros programon több ezren végeztettek szűrővizsgálatokat, de nagy sikerrel zajlott A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány szűrőprogramja, és a helyi kórház is rendszeresen szervez hasonló akciókat. Minden lehetséges eszközzel támogatjuk ezeket a kezdeményezéseket. Két nagy gyöngyösi gyár már csatlakozott az országos kormányzati programhoz, a Procter & Gamble és a Modine, ott egészen biztosan lesz majd családi egészségnap. Szerencsés helyzetben vagyunk amiatt is, hogy az itt működő cégek elkötelezettek az egészségmegőrzés, a társadalmi felelősségvállalás iránt, így mindig találunk partnereket az önkormányzat egészségmegőrzési akcióihoz.

– Mi az Ön életigenlése?

– Hiszek abban, hogy minden az egyensúlyon múlik. Az élet minden területén erre kell törekednünk. Ha táplálkozásunkban, életmódunkban megtaláljuk azt az egyensúlyt, amely még nem jár komoly lemondásokkal, de segíti szervezetünket a megfelelő működésben, elkerülhetjük a komolyabb betegségeket. Nagy rajongója vagyok a kiváló mátrai boroknak, és vallom, hogy mértékkel fogyasztva, egy-egy kis pohár jó minőségű bor segít az egészségmegőrzésben. Természetkedvelő emberként rendszeresen fogyasztok gyógynövényeket, és gyakran járom a természetet, hogy a városi életmódból egy kis időre kizökkenjek. Mindig arra törekszem, hogy megtaláljam az egyensúlyt az életemben, ennek érdekében időről időre egy intenzív fogyókúrának is alávetem magam, most is egy ilyen végéhez közeledem. De nem csak a táplálkozásomra, a testmozgásra is figyelek, és ugyanilyen hangsúlyt fektetek a lelki egészség megőrzésére. Alaptípusom szerint pozitívan gondolkozom, és nem engedem be az életembe a haragot és a gyűlölködést, a negatív gondolatok ugyanis testi egészségünket is károsan formálják.

Karácsony Gergely: Amikor csak tudok, sportolok

– Polgármester úr, Zugló lakossága mennyire figyel a betegségmegelőzésre?

– Az egészség mindenki számára fontos, de annak megőrzéséhez elengedhetetlen a mentális jólét is: a biztos munkahely, a kiszámítható egzisztencia, a nyugodt életkörülmények, a tiszta környezet és a lakhatás biztonsága. Minél magasabb egy kerületben, egy településen az életszínvonal, annál több időt, pénzt tudnak fordítani az emberek egészségük megőrzésére. Zugló ilyen tekintetben a középmezőnyben van, hiszen az egészséges étkezésre, a mozgásra, a szűrővizsgálatokra többet tudnak fordítani itt, mint egy elszegényedő településen, ahol még háziorvos sincs, ugyanakkor kevesebbet, mint egy budai kerületben. A kerületben sok a sportolási lehetőség, amit rengetegen ki is használnak, és önkormányzati forrásból ingyenes szűrővizsgálatokat is biztosítunk, pl. az óvodások gluténérzékenység szűrése.

– Milyen terveik vannak erre az évre egészségfejlesztésben?

– Nem csak terveink vannak, hanem már számos fejlesztésen túl is vagyunk ebben az évben. Néhány hete adtuk át az önkormányzati forrásból felújított Csertő parki gyerekrendelőt, amely a zuglói gyerekek negyedének biztosít ellátást. Idén kezdte el működését a Zuglói Praxisközösség, amelynek kimondott célja az egyéni egészségfejlesztés. A Zuglói Egészségfejlesztési Iroda már hónapokkal ezelőtt megkezdte sokrétű munkáját. Év elején levegőszennyezettségi mérést végeztünk a kerületben uniós támogatással, hamarosan pedig a légtérzaj mérését is megkezdjük. Ezek a mérések azért fontosak, mert az adatok birtokában tudunk akár jogszabály módosításokat is kezdeményezni környezetünk és egészségünk védelme érdekében, és a lakosság tájékoztatása is rendkívül fontos arról, hogy milyen környezetben élnek.

– Van arra irányuló törekvés Zugló egészségügyi ellátásában, hogy az integratív medicina egyes területei – komplementer terápiák – a hagyományos orvoslás mellé bekerülhessenek?

– Az önkormányzat által biztosított egészségügyi ellátásban eddig nem volt ilyen törekvés, mivel egyelőre igyekszünk a hagyományos orvoslás alapfeltételeit biztosítani, és az sem egyszerű az orvosok elvándorlása, a praxisok kiöregedése, az egészségügyben tapasztalható forráshiány miatt. Amíg az alapellátás is nehézségekkel küzd, addig az integratív medicina nem tud bekerülni állami, önkormányzati finanszírozásba, az a magánpraxisok körében marad, de ott jól működhet a hagyományos orvoslás kiegészítéseként.

– A daganatos betegségből való gyógyulás legjobb módja a prevenció. A szűrések népszerűsítésével a betegségmegelőzés fontosságát hirdette meg a kormányzat utóbbi években. Mire számíthat Zugló lakossága a kormányprogram keretében?

– Fontos a szűrés fontosságának népszerűsítése, de nem elég. Jól működő, modern gépek, kevés várakozási idő, kellő mennyiségű orvos is kellene ahhoz, hogy a szűrések népszerűsítése ne rekedjen meg a kommunikációs kampány szintjén. Az is rendkívül fontos lenne, hogy egy szűrés során fellelt betegségből időveszteség nélkül, azonnal megnyíljon az út a gyógyításhoz, gyógyuláshoz. Az emlődaganatok szűrése rendszerszintűen működik az Uzsoki Kórházzal együttműködve, és orvosaink alig várják, hogy végre bekapcsolódhassanak a vastagbél daganat szűrésbe. Zuglóban a szűrések fontosságát elsősorban a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda népszerűsíti tanácsadásokon, tájékoztató fórumok/kampányok keretében.

– Mi az Ön életigenlése?

– Igyekszem egészségesen élni, nem iszom, nem dohányzom, amikor csak tudok sportolok. És még a politizálással járó stressz nem vette el a kedvem az élettől.

Dr. Páva Zsolt: Úgy tartom, ép testben, ép lélek

– Pécs lakossága mennyire figyel a betegségmegelőzésre?

– Pécs abban a szerencsés helyzetben van, hogy mikroklímája a tavasz kezdetétől a tél beálltáig a legkülönfélébb sportolási, rekreációs lehetőségekre módot kínál. Jómagam rendszeresen kocogok, ha tehetem, részt veszek tömegsport-rendezvényeken is, ezzel is népszerűsítve a mozgás fontosságát. A megyeszékhelyen teszünk is azért, hogy az infrastruktúra lépést tartson az egészségtudatos szemléletmód erősödésével. Az utóbbi években több milliárd forintnyi fejlesztést hajtottunk végre, például gumiborítású futópálya létrehozását segítettük, kerékpárutakat építettünk és továbbiakat tervezünk, hegyi turistasétányokat újítottunk meg, s jelenleg is zajlanak olyan sportfejlesztések, amelyek a fiatalabb és idősebb korosztály igényeit egyaránt szolgálják. Pécs mindig is támogatta a betegségek megelőzésével kapcsolatos törekvéseket, éppen ezért a városi rendelőintézetek rendszeresen szerveznek figyelemfelhívó kampányokat, az egyetemmel együttműködve magunk is részt veszünk ilyenek szerevezésében.

– Milyen terveik vannak erre az évre egészségfejlesztésben?

– Pécsett az elmúlt 9 évben az utóbbi fél évszázad legnagyobb mértékű egészségügyi fejlesztése zajlott le, hiszen több mint 25 milliárd forint értékben újultak meg intézményeink. A magunk részéről létrehoztunk egy teljesen új rendelőintézetet a 60 ezres városrészben, Kertvárosban, teljesen felújítottuk a belvárosi létesítményt és jelenleg is zajlik a nyugati városrészben lévő, harmadik egységünk modernizálása. Az egyetem kezelésében lévő klinikák is megújultak vagy meg fognak újulni. Eddig a 400 ágyas, a régió legnagyobb intézménye került fejlesztésre, megújult a rákgyógyítás központja, új vérellátó épült, de küszöbön áll a gyermekklinika felújítása is. Az építési projektekhez a legtöbb esetben kapcsolódnak betegségmegelőzési programok is. Pécsett – ahogy az elmúlt években – idén is zajlanak a háziorvosi és gyermekháziorvosi rendelők felújítása.

– Van arra irányuló törekvés Pécs egészségügyi ellátásában, hogy az integratív medicina egyes területei – komplementer terápiák – a hagyományos orvoslás mellé bekerülhessenek?

– Természetesen nyitottak vagyunk minden olyan törek-vés fogadására és támogatására, amelyek azt a célt szolgálják, hogy egyre kevesebb ember legyen beteg, s egyre jobban tudjuk megőrizni egészségünket.

– A daganatos betegségből való gyógyulás legjobb módja a prevenció. A szűrések népszerűsítésével a betegségmegelőzés fontosságát hirdette meg a kormányzat utóbbi években. Mire számíthat Pécs lakossága a kormányprogram keretében?

– Ahogy azt az elmúlt esztendőkben bizonyítottuk, minden olyan lehetőséget megragadunk, amelyek a betegségek megelőzését segítik. Jelenleg is – mind egyetemi, mind önkormányzati vonalon – tucatnyi olyan projekt zajlik, amely egyrészt figyelemfelhívó tevékenységgel, másrészt megelőző intézkedésekkel jár együtt.

– Mi az Ön életigenlése?

– Úgy tartom, ép testben, ép lélek, azaz egész mivoltunkra van pozitív kihatással, ha odafigyelünk magunkra, megelőzzük a bajt, sokat mozgunk és megfelelően táplálkozunk.

A körinterjút szerkesztette:
Vajda Márta

Életigenlők.hu




A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 152.

+36/1-217-0404

Adószám: 19009557-2-43

Bankszámlaszám: OTP 11713005-20034986-00000000

IMPRESSZUM


Created by maiskola.hu