24
Jul

„Etelka maga az?” - Lélek-adás művészettel

Csavlek Etelka alkotása
Philemon és Baucis

Nyitottak vagyunk-e egymásra és mi a művészetek szerepe ebben? - Csavlek Etelka Liszt Ferenc-díjas, Érdemes művész operaénekes-keramikus, stafétaátadó alapító egy kedves, szívmelengető történetet mesélt el az Életigenlőknek. Köszönjük!

Volt egy nagyon kedves idős barátnőm, aki kórházba került, László Zsuzsának hívták, és a Magyar Állami Operaház sajtó archív osztályának volt a vezetője. Az Izraelita Szeretetkórházba került, és mi ott meglátogattuk. Amikor egyszer bementünk, a vele szembe lévő ágyon fekvő hölgyhöz odaszólt - így át a szobán keresztül -, hogy „Máriám-Máriám, ébren vagy? Itt van a Csavlek Etelka, tudod, akiről beszéltem neked.”

És képzeljék el a kedves olvasók, ott feküdt egy csontsovány, utolsó stádiumban lévő hölgy, aki nagyon rosszul volt és amikor odamentem hozzá, így sóhajtott fel: „Etelka, maga az?” – ez komolyan így volt – „Etelka, maga az? Édes Istenem, hogy nekem micsoda szerencsém van, hogy én magát megismerhettem.”
Erre én csak némán álltam, elakadt a hangom… Majd így folytatta: „Mert én annyit hallottam az Operában, meg az Erkel Színházban, és tudom, hogy keramikus is, és csinálja még? És-és…”

És én hallgattam őt. Éreztem milyen öröm lehetett a lelkében.

Döbbenetes, egyszerűen döbbenetes, hogy két rosszullét között neki micsoda öröme volt… „Hát most ki vagyok én, édes Istenem.” De a magam tehetségével valamit tudtam adni, amire ő emlékezett, és ami neki ajándék volt, hogy én ott megjelentem, és kezet foghattunk. Nincsenek szavak erre.

Csodás.

No, most amikor az ember ilyet kap, az valami fantasztikus. Ez a nyitottság, szerintem. A lélek hangja. Ott mindkettőnkben megszólalt.

 

A rák ellen az emberért, a holnapért! (rakellen.hu)

HASONLÓ CIKKEK: /hu/sajtoszoba



15
Jul

Félelem és szeretet

Akiben nincs alázat, az sietteti a sorsot. Ez lehetetlenség.

A mindennapi életünkben jelen lévő teljesítménykényszert mindenki a saját bőrén megtapasztalja. Ismerősök, barátok nem találnak munkát, családok válnak szét egy pénzügyileg stabilabb jövő reményében. A munkaidő gyakran nem nyolc, hanem 9-10 óra. Általánosan tapasztalható tény, hogy az emberek feszültebbek, nehezen kezelik a külső nyomást. Emiatt gyakoribbak a konfliktusok, nehezebb a tolerancia, kevés a türelem, az elfogadás.

Mostanában gyakran jut eszembe egy Ji-King idézet: „Akiben nincs alázat, az sietteti a sorsot. Ez lehetetlenség”
A helyzet, amiben vagyunk, nem csak az emberek iránti türelemre és elfogadásra int, hanem arra is, hogy legyen erőnk átértékelni, kivárni, új utakat keresni a harmóniánk érdekében.

Persze az első reakciónk az, hogy a félelmeinket, a kudarcélmény okát másban keressük. Külső okokat, embereket hibáztatunk azért, mert valami nem sikerült, mert kihasználtak, megbántottak, lenéztek, akadályoztak minket valamiben. Az első reakciónk: megvédeni magunkat a saját gyengeségünkkel, erőtlenségünkkel, felkészületlenségünkkel való szembenézéstől, úgy, hogy az akadályt másban keressük, a kudarc okát másra fogjuk, a gyengeségünket agresszióval erősítjük meg. Ez a módszer elterel attól, hogy szembenézzünk a helyzetünkkel, ugyanakkor önkéntelen reakció arra, hogy ne csorbuljon saját önértékelésünk. A pszichológia ezt a folyamatot projekciónak nevezi, és a személyiség elhárító mechanizmusainak egyikét látja benne.

Mit is jelentenek ezek a fogalmak a gyakorlatban?
Azt, hogy ha valamilyen támadást vagy fenyegetettség érzést élünk át, ami szorongást okoz, annak érdekében, hogy megőrizzük az eddig jól bevált énképünket (ne sérüljünk), a frusztrációnkat, agressziónkat a másik emberre vetítjük rá.

Naponta találkozunk olyan jelenetekkel, amikor a fáradtságtól elcsigázott, stresszel teli emberek egymás felmenőit szidják egy közlekedési szituációban, amikor a feszültséggel teli családtagunk a képességeinket, a jóindulatunkat kérdőjelezi meg emelt hangon, amikor a kolléga, akinek nem megy az üzlet, valami apró dologba beleköt, és parázs vita lesz belőle. Ugyanez a jelenség van a háttérben, ha a szülők hazatérve az egész napos feszített munkából kiabálnak a gyerekkel vagy egymással, mert nincs kész a vacsora, vagy az ügyeletes nem vitte le a szemetet. Látszólag apróságokon is kirobbanhatnak a fel nem dolgozott belső feszültségek, amelyeknek a hátterében önértékelést fenyegető szorongás áll.

Ez az én-védő mechanizmus azonban hosszútávon veszélyes. Hatására eltorzul a realitásérzék, hamis képet kapunk magunkról, a valós helyzetünkről és a lehetőségeinkről. Ez a viselkedés ugyanis nem tereli helyes mederbe az agressziót, a stressz levezetése helyett újabbakat generál, növekszik a szorongás és a félelem, ami hosszú távon pszichés zavarhoz vezethet.
Az egyik megoldás az, hogy ezekben a helyzetekben nem az első védekező reakciónkra hallgatunk, hanem megállunk egy pillanatra és magunkba nézünk. Mi a tényleges problémám? Valóban a gyerekemmel, kollégámmal, párommal van bajom? Ha a hiba a mi készülékünkben van, nyugodtan kérhetünk időt. Bocs! Szükségem van néhány percre, hogy összeszedjem magam… Vagy: Ne haragudj, nem veled van bajom, csak kimerült vagyok… Megbántottalak? Igyunk egy teát, az alatt lenyugszom. Félek, mert ma is elküldtek 5 embert a vállalattól… Ezeknek a mondatoknak varázshatalma van. Miért? Mert arról árulkodik, hogy igazságosak, türelmesek és toleránsak vagyunk. Készek arra, hogy beismerjük a tévedésünket, hogy felvállaljuk a saját felelősségünket a konfliktusban.
Mégis nagyon nehéz ezt megtenni, mégpedig azért, mert a türelem és a tolerancia pozitív viszonyulás az élethez. Nagy szavaknak tűnhetnek, amiket leírtam, de nézzünk kicsit mögé.

A türelem gyakorlásával, – írja Tendzin Gjaco – nem pusztán a helyes, objektív megismerés birtokába jut az ember, hanem jó közérzetet is teremt magának. Ez a mindennapi életben nélkülözhetetlen. A türelem gyakorlásával válik lehetségessé a lelki nyugalmunk fenntartása, és a türelem gyakorlása teremti meg azokat a körülményeket is, amelyek között örömteli életet tudunk élni.

Sokan félreértelmezik a türelmet. Közömbösséget, tétlenséget, gyávaságot, gyengeséget látnak benne, holott ez az érzés a tisztelet kifejezője önmagunk és mások iránt. Olyan pozitív életfelfogás, amelyben elfogadjuk a különbségeket, tiszteletben tartjuk mások szabadságát, különbözőségét, azt, hogy bizonyos dolgokhoz, helyzetekhez másképp viszonyulunk. Benne rejlik az egymáshoz való közeledés képessége, a valósággal való szembenézés képessége, a megfontoltság, a megbeszélésre való hajlandóság, azaz a nyitottság.

A tolerancia persze nem csak másokkal szemben gyakorolható, hanem magunkkal szemben is. Be kell látnunk, ha fáradtak vagyunk, ha kudarcot éltünk meg, ha rosszul megy az üzlet, mert nem reagáltunk időben egy helyzetre. Ilyenkor jó megadni azt, ami a Királynak jár. Egy pár óra, (ha nagy a baj, pár nap) lazítást, egy könnyű sétát, egy csokor tavaszi virágot, egy masszázst. Valami olyat, ami feltölt, regenerál. Ha nagyobb életszituációban ér a veszteség, az idő sok mindent begyógyít.

Önmagunkhoz való lo-jalitásunk többnyire a környezetünkhöz való loja-litást is eredményezi, így kevesebb konfliktusunk, fe-szültségpontunk lesz. Az így nyert idő lehetőséget ad arra, hogy egyensúlyt keressünk az újítás és állandóság, az egyéni lehetőségek, és a jelenlegi helyzet kihívásai között.

Persze a türelem határai soha nem véglegesek, minden élethelyzet, szituáció más-más viszonyulást eredményez. Gyakran befolyásolja alakulását a gondolkodásunkban végbemenő változás, a belső értékeinkhez való viszonyulásunk átértékelődése, a külső közegünkhöz való viszonyunk, amiben élünk és dolgozunk. Ezért nem mernék olyan kijelentést tenni, hogy mi az ideális állapot, a tolerancia, és türelem szint meghatározásánál. Az biztos, hogy a sokféleségünk, szabad gondolataink értéket képviselnek, és az elfogadás az alapja saját magunk, és mások megértésének, az élethez való pozitív viszonyulásunk megőrzésének.

Szuhai Nóra
coach, tréner, mentor

www.legjobbvagyok.hu

HASONLÓ CIKKEK: /hu/sajtoszoba



13
Jul

Emberarcú művészet

Csavlek András Munkácsy-díjas festőművész a művészetek szerepét a ma embere számára ugyanúgy fogalmazta meg, mint 1985-ben, amikor létrehozták ezt az alapítványt. Nevezetesen, hogy a rák megelőzése és a gyógyulás is jelentős mértékben a lelkületünk függvénye. Meghatározó, hogy milyen a hozzáállásunk az élethez.

A művészetek hogyan hathatnak a mai rohanó ember lelassulására, elcsodálkozására, lelkére?
A jelenkori képzőművészet természetesen elvonatkoztatva kísérli meg feltárni a ma emberének a minket körülvevő világ dolgait olyan formában, miként az alkotóművész életét ez a probléma-rendszer befolyásolja. A szín és a forma olyan, mint a zenének a hang és a ritmika, a költészetnek a verslábak meg a tartalom, a művészet ezen eszközei az emberi lélek tiszta, humánus világszemléletét hivatottak segíteni, erősíteni. A művésznek az a feladata, hogy a saját eszközeivel a lélekkel foglalkozzon, szinte táplálja, mert a lélek anyaghitű korunkban nagyon ramaty helyzetben van, szinte fuldoklik..

-Mit tudnál tanácsolni a vászonnak arról az oldaláról, ahol fogalmazod ezeket a szépségeket?

Talán azt, hogy próbáljanak igazán a lelkükbe nézni, illetve a lélek kérdéseiben, mozgásában, finomságában az emberiség nagy kérdéseihez hozzáállni, tehát megteremteni azt, hogy a humanitás az egyik legfontosabb alapja legyen végre a mi életünknek.

-Tehát az együttérzés, az egymáshoz odafordulás kiemelt helyen szerepeljen…

A művészet egyik fő feladata, hogy építse, nevelje a lelket, visszafordítsa az eredeti Istenképűség irányába, mert a globális emberi élet továbbfejlődésének, illetve folytatódásának sorsdöntő pontjához értünk, mivel olyan súlyos technikai arzenál van a kezünkben, amellyel képesek vagyunk önmagunkat elpusztítani.

Fontos a szellemi, lelki, fizikai egészség helyreállítása, életszemléletünk stabilizációja ez a művészetnek jelentős, de szép feladatot ad, és ezt a feladatot úgy kell végeznünk, hogy közben embernek érezzük magunkat.

Szívből kívánom ezt az alapítvány következő 30 éves munkájához és minden olvasónak is!

HASONLÓ CIKKEK: /hu/sajtoszoba



09
Jul

Segítsünk sejtjeinknek!

10 naponta legalább egyszer együnk halételt

Minden falattal, amit megeszünk, és minden falattal, amit nem, sokat segíthetünk a sejtjeinknek – kezdte a beszélgetést Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője, akivel többek között arról beszélgettünk, hogyan látja a rák elleni küzdelmet, és a rehabilitáció folyamatait.

– Ha röviden kellene meghatározni, mi a rákellenes küzdelem lényege?

Általánosságban igaz, hogy a betegségek elkerüléséhez vezető út az egészséges életmód, és az egészséges lélek. Mai világunkban azt hiszem az egészséges táplálkozás és rendszeres fizikai aktivitás a legkönnyebben megvalósítható, bár amennyire lehet, küzdjünk a stressz ellen is.

– Vannak tiltott táplálékok?

Tiltott táplálékok nincsenek, csak kerülendő mennyiségek. Mi, dietetikusok abban tudunk segíteni, hogy megmutatjuk, az egészség megőrzéséhez melyik a legoptimálisabb étrend, és a betegségek esetén személyre szabott tanácsokkal segítsük a pácienst. Az elmúlt években a tudomány felállított egy bizonyítékokon alapuló rendszert, a szakemberek ezek alapján készítik el az ajánlásokat, protokollokat. A kutatásokból kiderül, hogy melyek a rizikó faktorok, amelyek a daganatos betegségek rizikóját növelik. A vörös húsok túlzott fogyasztása, a húsok nagy hőmérsékleten történő sütése, a napi gyakoriságú, túlzott alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód és az elhízás kockázati tényezőket jelentenek.
Vannak viszont a kockázatot csökkentő ételek is. A tej és tejtermékek rendszeres fogyasztása a vastagbélrák előfordulásának kockázatát akár 15-20%-kal csökkentheti. A zöldségek és gyümölcsök elegendő és változatos fogyasztása élelmirost-tartalmuk, ásványianyag- és vitamintartalmuk révén segíthetnek. A gyümölcsök nagyobb mennyiségben történő fogyasztása különösen dohányosok esetében csökkentheti a tüdőrák kialakulásának esélyét. A teljes kiőrlésű lisztből készült gabonafélék az elegendő mennyiségű élelmirost-fogyasztáshoz járulnak hozzá, amely elengedhetetlen a megfelelő bélműködéshez, ezzel csökkentve a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. A halfogyasztás mértéke fordítottan arányos a vastagbéldaganat előfordulási gyakoriságával, a kockázat csökkenése feltehetően a halak ómega-3 zsírsavtartalmával függ össze.

Ezért is szerepel az óvodai, iskolai menzák étrendjében 10 naponta legalább egyszer halétel. Talán sikerül olyan generációkat felnevelni, akik számára az egészséges táplálkozás alapelvei már természetesek lesznek.

– Visszatérve a daganatokra, akiknél már kiderült a betegség, sőt az orvosi kezeléseken is túl vannak, a rehabilitáció szakaszába értek, számukra van speciális „onko-diéta”?

Ez nagyon egyénre szabott, és nagyon komoly együttműködést igénylő feladat az orvos vezette „onko-teammel”. Meghatározó, hogy milyen általános állapotban volt a páciens, amikor megtámadta a betegség. Hogyan hatnak rá a kezelések? Ilyenkor nem diétáról beszélünk, hanem roborálásról, a szervezetet fel kell erősíteni. A rehabilitáció után is fel kell építeni a személyre szabott táplálkozást, és ez jó lenne, ha teljes életmódváltást is jelentene. A legfontosabb eleinte, és tulajdonképpen utána is, hogy minden falat teljes értékű, hasznos tápanyagokat tartalmazó falat legyen.
Nagyon fontos, hogy az emberek ne egyfajta diétának fogják fel az egészséges menü fogyasztását, ami rossz, ami kínszenvedés, és aminek egyszer majd vége szakad. A széles választékból mindenki válogassa össze, ami ízlik neki, így egy idő után élvezetessé válnak az étkezések.

És amíg el nem felejtem: tessék sokat inni, ez is nagyon fontos a sejtjeink számára. Lehetőség szerint a folyadék legyen víz, frissen facsart gyümölcs- illetve zöldséglevek, minél magasabb gyümölcstartalmú italok, teák. Hazánk nagyon gazdag gyógynövényekben, ezt kihasználhatjuk, de nagyon fontos a megfelelő konzultáció a választást illetően.

Kertész Viktória

HASONLÓ CIKKEK: /hu/sajtoszoba



26
May

Az emberért, a holnapért - egy alapítvány élén szívvel, lélekkel és szakmaisággal

Interjú Dr. Farkas Ilona, szülész-nőgyógyász, onkológiára szakosodott klinikus szakorvossal

Dr. Farkas Ilona, szülész-nőgyógyász, onkológiára szakosodott klinikus szakorvos a járt utat a járatlanért cserélte fel 1985-ben a daganatos betegekért. Egyaránt küzdött szavakkal, adatokkal és tettekkel, lobbizott, ha kellett, előadást tartott, tervezett és szervezett.

Az alapítvány 30 év után is tervez-szervez-koordinál, mert a rákgyógyítás fejlődése és az emberek egyre felvilágosultabb nézetei ellenére 2017-ben is rengeteg a fehér folt a fejekben a betegség kialakulásával, megelőzhetőségével és gyógyíthatóságával kapcsolatban. Pedig mára az onkológiai kutatók és orvosok a rákbetegségről levették a „gyógyíthatatlan” stigmát és átkerült a krónikus betegség kategóriájába.

-Mik voltak a kezdeti lépések?

Az Országos Onkológiai Intézet akkori főigazgatója, Eckhardt Sándor professzor a születő alapítvány mellé állt. Az alapgondolat nagyon szép volt, viszont a nyolcvanas évek közepén, amikor még egyáltalán nem létezett Magyarországon civil szervezet, nem volt kultúrája az öngondoskodásnak, szinte kivitelezhetetlen volt támogatók nélkül - és ezt politikai értelemben is értem. Csehák Judit akkori miniszterelnök-helyettes pártolta és segítette az ország első civil szervezetének létrehozását, amelyet végül 1985-ben összesen hét magánszemély alapított.

Nemzetközi anyagok és tapasztalatok összegyűjtéséből és betegekkel való beszélgetésekből született meg, hogy menyi mindent kell és lehet tenni ahhoz, hogy valaki meggyógyulhasson.

A kuratórium első döntései közé tartozott, hogy az anyagi lehetőségeinket rákellenes civil szervezetek létrehozását támogattuk, így a gyógyulók és a már gyógyultak nagyon sokat segítettek egymásnak. Nem maradtak egyedül a bajban, és mi szakképzésekkel, programokkal tudtuk támogatni őket.

1990-ben németországi együttműködéssel létrehoztuk az emlőoperáltak részére az Anita-boltot, ahol jó minőségű mellprotézist, fehérneműt vásárolhattak, mert akkor Magyarországon még nem álltak rendelkezésre ilyen speciális eszközök. Ez a bolt nemcsak üzlet volt, hanem segítséget, tanácsot, együttgondolkodást, fogalmazhatunk úgy, hogy életápolást jelentett az érintetteknek.

-Mik voltak a jelentősebb fejlesztések?

Sok munkával 1997-ben létrehoztuk a Támaszadó Szolgálatot, ahol lehetőség nyílt a folyamatos programok, képzések megtartására, pszichológiai és mozgásprogramok, főzőkonyha, csoportfoglalkozások megvalósítására. Sikerült olyan önkéntes csapatot szervezni, akik szívvel lélekkel dolgoztak az eredményekért és a betegek sikeres rehabilitációjáért. A barátságos, jó hangulatú környezet és légkör sok hozzátartozót és érdeklődőt vonzott. Mivel fontos feladatunknak tekintjük a közérthető, de magas szakmai színvonalú, hiánypótló szakmai értekezések megjelentetését, ezért számos közérdeklődésre számot tartó könyvet adtunk ki a megelőzés, a kiegészítő terápiák, a rehabilitáció és az egészséges táplálkozás témakörében. 2010-ig anyagi támogatást nyújtottunk az országszerte létrehozni kívánt, önsegítő rákellenes civil klubok megalakulásához, ezért néhány év alatt közel százra emelkedett a számuk.

-Ismert közéleti személyiségek is voltak az alapítvány támogatói között...

2002-ben Nancy Goodman Brinker, az USA nagykövete a saját gyógyulása után, a rák elleni küzdelem jószolgálati nagykövetévé vált. Megkereste a magyarországi rákellenes szervezeteket, köztük minket is, a mellrák elleni összefogás, és a hídséta ötletével. A nők aktivitására, empátiájára támaszkodva az egész országban sikerült elterjeszteni a mozgalmat. Az évek alatt sok ismert és elismert művész, közéleti szereplő is csatlakozott az alapítványhoz a Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas népdalénekes előadóművész, Szvorák Katalin, aki nagyon sokat tett az elismertetésünkért.

-Mi lehet a feladata az alapítványnak a 21. században?

Cél továbbra is a rákhalálozás csökkentéséért vívott küzdelmet az egészségügy keretei közül kivinni az emberek közé, megtanítani a megelőzés lehetőségeit, aktivizálni a beteget a saját gyógyulásáért, az életminősége javításáért, a rehabilitációjáért folytatott küzdelmében. Mindenki számára közérthetővé kell tenni a megelőzésnek és a betegség gyógyulásának módjait, ehhez a honlapon és a facebookon gazdag tartalom áll rendelkezésre.

Az érintetteken kívül az őket kezelő orvosoknak, dietetikusoknak, a gyógyszerészeknek és a védőnőknek is szüksége van folyamatos információáramlásra, a tudásuk frissítésére, arra, hogy az onkológiában elért új eredmények hozzájuk is eljussanak, ezért akkreditált képzéseket, szakmai konferenciákat és szimpóziumokat is rendez az alapítvány a szakma számára.

Összehangolt akciók kellenek véleményem szerint, hogy felhívjuk az egészségpolitikáért felelős parlamenti és államigazgatási szervek, a szakemberek, társadalmi szervezetek, valamint a társadalom figyelmét arra, hogy a hazánkban minden 14. percben egy állampolgár elvesztését okozó rákbetegség és a betegségben élők körülményeinek mentális és fizikális javítása igényli a politikai és társadalmi felelősségvállalást, amellyel megfordíthatók lennének a jelenlegi mutatók. Örülök, hogy lányom Németh Márta tovább viszi a stafétát és „családban” marad a rákellenes küzdelem.

 

Megjelent az ÉLETIGENLŐK 2017 tavaszi számában

HASONLÓ CIKKEK: /hu/sajtoszoba



A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 152.

+36/1-217-0404, +36/1-476-0230

Adószám: 19009557-2-43

IMPRESSZUM

Created by okeery.com