17
Apr

A gyógyító ringatás

 

A The Power of Softness Holistic Pulsing magyarországi sikertörténetéről László Anikóval, a Szivárvány Központ megálmodójával beszélgettem.

 – Ringatni a kisbabákat szokták, hogy megnyugodjanak, elaludjanak. Miért és hogyan ringatnak egy felnőtt embert? Ölbe veszik? Úgy ringatják?

– Á, dehogy! – nevet rám Anikó. Valóban szokatlannak tűnik, ha egy felnőtt ember arra vállalkozik, hogy megringassák, pedig csodálatos megélni ezt az élményt. Masszázságyon fekve a páciens minden porcikáját gyengéd, ringató mozdulattal átmozgatjuk, miközben változtatjuk a ringatás irányát, sebességét, nagyságát, összehangolódva a pácienssel és annak igényeivel. A testünket alkotó víz kezd el bennünk folyamatosan, ritmikusan áramlani, miközben elmossa a szövetekben lévő blokkokat, oldja a feszültséget és lelkileg is a felszabadultság érzését adja.

– Hogyan került az életedbe ez a módszer?

– Pedagógusként tanítottam, amit szerettem is, de valahogy mégis hiányzott valami. Rosszullétek, betegségek jelezték, hogy valami nincs rendben, nem vagyok a helyemen, változtatásra van szükségem. Akkoriban találkoztam a lélekmasszázzsal, ami elindított az úton. Majd kezembe került Dr. Tovi Browning: „A gyengédség hatalma, Gyógyító ringatás” című könyve angol kiadásban, amit elolvasva azonnal ráéreztem, ez az, ami kell nekem! Hívást éreztem, hogy lefordítsam a könyvet magyarra (magyar nyelven 2010 óta kapható). Amikor elkészült a könyv, kiutaztam Izraelbe, Tovi Browningtól és tanítványaitól tanulni. Olyan belső utazásban volt részem, ami szavakkal nem kifejezhető. Pontosan ez volt az, amire egész addigi életemben vártam. Mintha mindig is tudtam volna, hogy tanítani fogok, de nem angolt és biológiát, hanem a Gyógyító ringatás módszerét, s azt, ami mögötte rejlik. Egyszer csak azt vettem észre, hogy sorban állnak az emberek, hogy tanítsam őket, így 2011 óta tanfolyamokat is tartok.

– A „ringatni és ringatva lenni” fizikai megélése hogyan hatott a betegségedre?

– Hét évvel ezelőtt a diagnózist felállító orvos azt mondta március elején, hogy ha a szükséges ultrahang vizsgálatra csak ősszel kapok időpontot, az már késő lesz. Nos, most mégis itt vagyok.

– Kiegyensúlyozottan, mosolygósabban,  boldogabban, mint valaha!

– Azért ez nem volt olyan egyszerű. A diagnózis után fel kellett állnom a padlóról és el kellett döntenem, hogy hogyan tovább. Az alternatív megoldást választottam, természetesen orvosi konzultáció mellett. Hittem a Tovi-féle Holistic Pulsing erejében. Rendszeresen kaptam ringatást, miközben ráláttam arra, hogy a hozzáállásom, a gondolkodásmódom és az életvitelem hogyan hozta létre ezt a helyzetet. Egy idő után egyre kisebbek lettek a cisztáim, aztán a mióma is felszívódott, mindössze fél év alatt! Ez 2012-ben volt. Az endometriózisnak is búcsút mondhattam. Köszönöm, jól érzem magam.

– Ez fantasztikus eredmény!

– A ringatás csodálatos lehetőséget ad mindannyiunk kezébe. A kezelés kezdetén finom rezgésekkel megkeressük a páciens alapritmusát, majd nagyobb hullámzással megmozgatjuk a testét. Ezen nagyobb hullámok segítenek megismerni a saját határainkat, majd a kisebb hullámok hatására ellazul az egész lényünk. Minden érintés és ritmus hatással van az emberre, s ahogy haladunk a fizikai síktól egyre beljebb önmagunkba, felszínre kerül igazi természetünk. Lehullanak rólunk az álarcok, amelyek így számunkra is érzékelhetővé válnak. Amint megszületik bennünk saját álarcaink elfogadása, hatalmas teher válik le rólunk. Rálátunk arra, hogy mi minden nem szolgál már bennünket, sőt, akadályoz, és egyszerűen megtörténik ezek elengedése. Hatalmas felszabadultságot élünk meg ekkor, s e szabadság adja meg a lehetőségét annak, hogy képessé váljunk Önvalónkkal kapcsolódni. A ringatás, mint egy tisztítófürdő mossa át a testünket. Kiegyensúlyozottakká válunk. Hatására csillapodik a láz, oldódik a görcs, erősödik az immunrendszer, csökkennek a mozgásszervi fájdalmak, ellazul a test és az elme. Pánikbetegség, depresszió és függőségek esetén is javasolt a rendszeres ringató kezelés. Előfordul, hogy elég egy alkalom is ahhoz, hogy a probléma megoldódjon, de általában a rendszeresen végzett ringatás hoz valódi változást.

– Van-e ellenjavallata? Létezik-e olyan eset, amikor nemet mondasz a kezelésre, mert árthatsz a páciensnek?

– Ellenjavallata nincs. A legnehezebb betegségek esetében sem. Annyira finom és gyengéd érintésről és mozgási mechanizmusról van szó, ami kárt nem okozhat. Előfordulhat azonban, hogy egy beteg meg van győződve arról, hogy a betegségének árt a ringatás, például a rákos sejteket szétszórja a testében – még akkor is, ha ennek semmiféle realitása nincs – akkor nem fogom megringatni.

– Csak betegség esetén ajánlott a módszer?

– Természetesen nem. Adhat stresszoldást, egy kellemes pihentető érzést, mintha az egész éjszakát átaludtuk volna. Megelőzésként és önismereti módszerként is mélyreható, mivel megtanulunk általa áramlásban lenni.

– Akkor mondhatjuk, hogy egy különleges önismereti felfedező út ringatni, és ringatva lenni egyaránt?

– Feltétlenül így van. Ringatás közben olyan mélységeket és magasságokat járunk meg kezelés közben, amiben mindenki a saját  tempójának, nyitottságának megfelelően tud haladni. Rá merünk-e nézni önnön mélységeinkre? Szembe merünk-e nézni önmagunkkal? A betegségek tüneteire, mint üzenetekre tekint. Nem megszüntetni, vagy elnyomni kívánja azokat, hanem megfigyelni és megérteni a bennük rejlő tartalmakat. Bizalmat ad a testnek és a léleknek, hogy képes harmóniába kerülni önmagával. Az embert teljes egészében, egységében látja és kezeli. Segít az útra lépni, az úton járni, egyre nyitottabbá és befogadóvá válni, segít önmagunkra lelni. Így válik a felszínen relaxációs módszernek tűnő technika mély önismereti úttá.

– Biztosan megéltél kezeléseid során különleges élményeket.

– Egy harminc év körüli lány kért ringatást tőlem. Nem igazán tudtam, mi a problémája, mert alig mondott valamit. Amikor harmadszor ringattam, a kezelés végén felült a kezelőágyon és azt mondta: „Már értem!” Aztán elmesélte, hogy nagyon cserfes kislány volt, ami kicsi korában nagyon kedvessé tette. Egyszer azonban az anyukája rákiáltott, hogy maradjon csendben, mert olyan idegesítő volt a számára. Ettől kezdve bezárt, és később sem tudott az emberekkel kommunikálni. Harminc éves korára jutott oda, hogy ez zavarni kezdte. A ringatással, a lelkében feloldódó blokkok révén megtalálta a középutat, és most már nem jelent számára gondot a beszéd. A másik eset, amit elmesélnék, egy kisfiúról szól, akinek a gerince nemcsak elferdült, de szinte össze-vissza csavarodott. Félő volt, hogy a későbbiekben rögzülhet, majd komoly problémákhoz vezethet a gerincében bekövetkező elváltozás. Egy évig járt kezelésre, és szinte hétről hétre lehetett látni, hogyan találja meg a harmóniát, miként változik, javul a gerince, míg végül teljesen rendbe jött. Az ok, amiért az elváltozás létrejött, a szülei válása volt. Mindkét szülő új társat talált magának, mindkét helyen újabb gyermek született. A kisfiú meg ott maradt középen. Csavarodott erre is, meg arra is, gerince ezt fizikai síkon is megmutatta. Saját élményemet én is szívesen megosztom az olvasókkal. Amikor először ringattak meg, vártam a nagy csodát, a különleges, felszabadító jó érzést, de „csak” kellemes pillanatokat éltem át. Kissé csalódott voltam. Amikor befejeződött a kezelés, egyszer csak azt éreztem, megállt forgásában a Föld, én időn és téren kívül kerültem és nem akartam, hogy ringatás nélkül éljek.

Erre a csodás utazásra érdemes Önnek is elindulni…

Bátori Zsuzsanna
(Fotók: Pálinkás István)

Életigenlők.hu




A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 152.

+36/1-217-0404

Adószám: 19009557-2-43

Bankszámlaszám: OTP 11713005-20034986-00000000

IMPRESSZUM


Created by maiskola.hu