Miért nem elég sikeresek a rák elleni gyógyszerészeti megoldások, és mit tanulhatunk a természettől a rákos sejtek elleni harchoz a CYP1B1 enzim és a szalvesztrolok kölcsönhatásának felismerésével? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Dan Burke professzorral készült interjúból.

 – Professzor úr, pályafutásának jelentős részében rákkutatással foglalkozott. Azt követően pedig azzal, hogyan védekezik a természet a rák ellen. Miért nem olyan sikeresek a rák ellenes gyógyszerészeti megoldások, mint ahogy szeretnénk?

– A kemoterápiás szerek nem szelektíven a rákos sejteket támadják. Bármilyen sejtet megtámadnak, amely gyorsan lemásolja önmagát. A szervezetünkben pedig van néhány igen fontos, normális, egészséges sejt, amely gyorsan lemásolja magát. A kemoterápia kivégzi ezeket – ez a mellékhatások fő oka. Ez egy ún. korlátozó toxicitás, amely korlátozza a hatékonyságot.

– Vessünk egy pillantást a probléma gyökerére. Miért  halálos a rák?

– Ha molekuláris szinten vizsgáljuk a dolgot, akkor az a probléma, hogy a ráksejtek nem engedelmeskednek a szervezet utasításainak. A normális sejtek addig szaporodnak, amíg el nem foglalják a szervezetben a számukra kijelölt helyet. Ha ezt elérték, megállnak. A rákos sejtek azonban tovább másolják magukat, egyre csak szaporodnak, és nem tudják, mikor hagyják abba a folyamatot. Ezen kívül, ha az egészséges sejtek elfáradnak, diszfunkcionálissá válnak, időnként meg is sérülhetnek, vagy olyasvalami történik velük, ami miatt veszélyessé válnak  a szervezetre, működésbe lép a szervezet csodálatos hibaelhárító mechanizmusa, az apoptózis (sejtpusztulás). Ha tehát egy sejt veszélyessé válik, elhasználódik vagy megsérül, ez a mechanizmus bekapcsol, és a szervezet számára biztonságos módon elpusztítja a sejtet. A rákos sejtekben viszont nem kapcsolódik be ez a mechanizmus. Ezek a sejtek nem pusztulnak el. Tehát a szervezet azon módszere, amellyel általában  korlátozza egy szövet növekedését, a rák esetében nem működik, így a rákos sejtek egyre csak szaporodnak, szaporodnak és szaporodnak. Úgy véljük, hogy az egyik legfontosabb ok, amiért a rák gyakran halálos, az az, hogy nem vesszük észre idejében. Ma már elismert tény, hogy még a különböző képalkotó eljárásoknak ésa biomarkereket alkalmazó teszteknek is súlyos  technológiai korlátaik vannak, ezért jórészt már csak akkor ismerjük fel a rákot, amikor már jócskán előrehaladt a növekedésben. Azaz amikor már túlságosan is megközelíti azt a méretet, amely elég nagy ahhoz, hogy halálos legyen – és mindezt még mielőtt felismernénk. A rák okozta halál akkor következik be, amikor oly nagyra nő a rákos sejtek száma a szervezetben, hogy az már veszélyezteti a létfontosságú szerveket, amelyek így nem tudnak tovább működni.

– Mi volt az Ön legnagyobb felfedezése a rákkutatás terén?

– Ó, erre igen könnyű válaszolni. Az 1990-es évek elején az Aberdeeni Egyetemen a kutatásban résztvevő kollégáimmal egy CYP1B1 nevű fehérjével kapcsolatban tettünk egy felfedezést. Magát a CYP1B1-et nem mi fedeztük fel, hanem két amerikai kutató, Greenlee és Sutter. Mi ennek a fehérjének egy tulajdonságára jöttünk rá, mégpedig arra, hogy az egészséges sejtjeinkben gyakorlatilag nincs jelen, vagy csak nagyon kis mértékben, míg a rákos sejtekben nagy számban fordul elő. Ennek ismeretében pedig lehetővé válik, hogy e fehérje segítségével nagyon korán észleljük, hogy valaki rákos.

– Hogyan vezetett ez a későbbiekben a szalvesztrolok felfedezéséhez?

– Egy ragyogó kollégám, aki gyógyszer-vegyész – én magam gyógyszerész vagyok – azzal jött be egy nap a laboratóriumba, hogy „Figyelj, tudod, hol fogjuk megtalálni az új típusú rákellenes vegyületek megfelelőit? A zöldségekben és gyümölcsökben, amelyeket megeszünk.” Nos, a kollégám úgy vélte, hogy valószínűleg egy tipikus természetes összetevőben, egy – gyümölcsökben és zöldségekben megtalálható – polifenol típusú összetevőben fogjuk megtalálni a megfelelő alkotóelemet. Nos,
ha szalvesztrolt adunk a rákos sejtekhez a laboratóriumban, bekövetkezik az apoptózis, és a sejtek elpusztulnak. Úgy tűnik, a szalvesztrolok ily módon képesek megölni a rákos sejteket. A vizsgálataink azt mutatták, hogy az egészséges sejtekben nincs sok CYP1B1 (ha egyáltalán van bennük), ezért a szalvesztrolok nem aktiválódnak. Itt tartunk most.

– Hol találhatók szalvesztrolok, és egyáltalán, mik ezek?

– A szalvesztrolok polifenolok, természetes polifenolok, amely egy igen nagy vegyületcsoport. A szalvesztroloknak azonban van néhány nagyon specifikus szerkezeti tulajdonsága, amelyek olyannyira leszűkítik a kört, hogy – úgy véljük – a természetben megtalálható mintegy 100.000 féle különböző polifenolból nincs több mint 50, amely ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik. Ez az 50 féle pedig megtalálható különböző gyümölcsökben, citrusfélékben, mindenféle bogyós gyümölcsben, szőlőben, zöldségekben. A legtöbb zöldség, amelyet egészségesnek tartunk, például a keresztesvirágúak, vagy az olajbogyók nagyon jók. Valamint a fűszernövények, a gyógynövények. A növényeknek nagyon kifinomult védelmi rendszerük van a baktériumok, a rovarok és a gombák ellen. Ezek a kórokozók kárt tehetnek a növényben. A szalvesztrolok a gombák elleni védelmi rendszer részét képezik.

– Úgy tűnik, hogy kevesebb szalvesztrolhoz jutunk az étrendünkön keresztül, mint korábban? Mi ennek az oka?

– Úgy véljük, hogy a teljes  egészséghez elengedhetetlen, hogy hozzájussunk az étrendünkből bizonyos mennyiségű szalvesztrolhoz. Mégpedig elég sokhoz. Vegyi elemzések elvégzésekor ugyanis azt találtuk, hogy a mai gyümölcsökben és zöldségekben bizony sokkal kevesebb szalvesztrol található. Úgy véljük, hogy napjainkban a Viktória-korabeli (1800-as évek vége) zöldségek és gyümölcsök szalvesztrol-tartalmának csupán alig 20 százalékához jutunk hozzá az étrendünkön keresztül, ami nagy probléma. Hogyan lehetséges ez? Nos, véleményünk szerint a főbűnösök a szintetikus agrokémiai gombaölő szerek, amelyekkel a növényeket permetezzük. Ha egy növényt ilyen szerrel permeteznek, azzal elpusztítanak minden gombát, ami csak a talajban megtalálható. Így a növényt nem éri olyan inger, amely hatására szalvesztrolt kezdene termelni. Véleményünk szerint ez az oka annak, hogy a modern étrend szalvesztrol-tartalma ennyire alacsony.

– Alapesetben mennyi szalvesztrolt kellene fogyasztanunk?

– Erre azért nehezebb válaszolni, mint elsőre gondolnánk, mert a szalvesztrolok sem egyformák. A laboratóriumi vizsgálatok során kiderült, hogy egyesek ezerszer hatásosabbak, mint mások. Amikor almát vagy olajbogyót eszünk, vagy bármi mást, különböző szalvesztrolok keverékét juttatjuk a szervezetünkbe. És különböző gyümölcsök és zöldségek esetén nem mindig ugyanazt a keveréket fogyasztjuk  el. Így tehát, ha azt mondom, fogyasszunk x milligramm szalvesztrolt, azzal jóformán semmit sem mondtam. Ezért kidolgoztunk egy skálát, amelyet szalvesztrol pontoknak hívunk. Ez a szalvesztrolok mennyiségén (tömegén) kívül azok relatív hatásosságát is figyelembe veszi. Ezen a skálán mérve, becslésünk szerint, az egészséges léthez valószínűleg naponta legalább 350 szalvesztrol-pontnak megfelelő szalvesztrolt kellene fogyasztanunk. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy naponta 5–10 (a megfelelő szalvesztrolszint biztosítása érdekében bio termesztésű) gyümölcsöt, zöldséget kellene fogyasztanunk, ami elég nehéz feladat.

Az interjú teljes terjedelmében megtekinthető:
https://www.youtube.com/watch?v=lVQRLO6AXKI&feature=youtu.be

Bolke Koster
OrthoKnowledge