15
May

Budapest IX. kerület Ferencvárosban két helyszínen, és Békés megyében, Gyomaendrődön jártunk szűrőkamionunkkal

Könnyek helyett… tarts velünk! és szűrőkamionunkkal a rák ellen, az emberért, a holnapért!

Májusban zajló 1%-os kampányunk kiemelt rendezvényére került sor május 12-én Ferencvárosban és másnap Gyomaendrődön.

 

A Ferencvárosi Önkormányzat az első pillanattól partnerként állt ügyünk, azaz a rákbetegséget megelőző felvilágosító tevékenység mellé. Külön köszönetet kell mondanunk Zombory Miklós egészségügyért felelős alpolgármester úrnak, aki személyes jelenlétével és aktív közreműködésével segített megoldani azokat a nem kis feladatokat, amely a lakosság részére szervezett kamionos szűrés megvalósításához nélkülözhetetlenek voltak.

Budapesten, Ferencvárosban két helyszínen is jelen volt szűrőkamionunk. Május 12-én reggel 10 órától a Bakáts tér adott helyt a lakosság részére ajándékba nyújtott rákmegelőző szűrésnek, majd délután a Csengettyű utcába települt át a szűrőkamion, amelyben szájüregi, valamint dermatológiai szűrővizsgálatot folytattak az alapítvány onkológus szakorvosai.

Mindkét helyszínen, már a meghirdetett időpontot megelőzően sok érdeklődő gyűlt össze, hogy egyrészt részt vegyenek a vizsgálatokon, másrészt, kötetlenül megbeszélhessék felmerülő kérdéseiket a szűrést végző szakorvosokkal, Dr. Svastics Egon onkológus-sebésszel, aki az alapítvány szakmai tanácsadó testületének tagja és Dr. Kiss István onkológus kutatóorvossal, az alapítvány új kuratóriumának elnökével, a PTE Népegészségtani Intézet igazgatójával.

A nagyon jó hangulatú, és jelentős részvételi arányú szűrőprogram - mint ahogy azt Zombory Miklós alpolgármestertől megtudtuk – mérföldkő is volt a Ferencváros belvárosában élők életében, hiszen eddig ilyen jellegű preventív eseményre a kerület belvárosának (Bakáts tér) történetében nem került sor. Mindazok, akik eljöttek, és részt vettek a szűrésen, egészségi állapotuk felmérésén túl A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány ajándékcsomagját is megkapták, amelyben debütáló lapunk, az ÉLETIGENLŐK rákellenes életmódmagazin mellett, további hasznos információs kiadvány, színes frottír törölköző és Béres csepp is helyet kapott.

 

Szűrőkamionunk következő állomásának helyszíne másnap a Budapesttől kétszáz kilométerre fekvő Békés megyei Gyomaendrőd volt, ahol az esemény megszervezésében és lebonyolításában a város önkormányzata, a Templárius Alapítvány, és az Egészségügyi Szolgálat voltak partnereink. A Szt. Antal Népház adott otthont a Közéleti Kávéház keretein belül a szűrést megelőző kerekasztal beszélgetésnek.

A szép számban megjelent érdeklődőket Fr. Ungvölgyi János a Templárius Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte, majd Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere nyitotta meg a fórumot.

 A beszélgetés szakmai tájékoztatóval és a daganatos megbetegedések megelőzésének fontosságáról szóló előadással indult. Dr. Svastics Egon onkológus-sebész és Dr. Kiss István onkológus kutatóorvos, valamint Dr. Vitális Gyöngyi bőrgyógyász főorvos osztotta meg gondolatait és tapasztalatait a megjelentek előtt.

Vajda Márta, A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány igazgatója, az ÉLETIGENLŐK magazin felelős szerkesztője, újságíró moderálása mellett, egy kifejezetten jó hangulatú, az érdeklődők részéről új ötleteket és javaslatokat is felvető beszélgetés alakult ki. A rendezvényen szintén részt vevő Lehóczkiné Timár Irén alpolgármester asszony külön megköszönte, és hasznosnak találta azt az ötletet, amely megkönnyítheti az egy településen élő rákbetegek kórházi kezelésekre történő eljárásának problémáját. Mint ahogy hozzászólásában az alpolgármester asszony elmondta, igyekeznek megszervezni a csoportos utazást, mert ezzel jelentős anyagi terhet vehetnek le a daganatos betegek válláról, és a gondoskodás ténye is lényeges szempontként járulhat hozzá a gyógyuláshoz.

A kerekasztal beszélgetést követően a zápor is elvonult, így már napsütésben kezdődhetett el a szűrés, amelyen 120-an vettek részt. Elégedettség, mosoly, beszélgetések, jókedv  és persze ugyancsak értékes és hasznos ajándékcsomag A rák ellen, az emberért, a holnapért! Alapítvány részéről valamennyi résztvevőnek.

 

Egy minden tekintetben jól sikerült és jelentős érdeklődés mellett lebonyolított esemény részesei lehettünk valamennyien Gyomaendrődön is. "Ezt többször is meg kell szervezni" - mondták a szakemberek és a szűrésen résztvevők egyaránt.

Szűrőkamionos programjaink eddigi sikeres lebonyolításáért még egyszer külön köszönetet mondunk partnereinknek, Ferencváros Önkormányzatának, Zombory Miklós egészségügyért felelős alpolgármesternek, Gyomaendrőd Önkormányzatának, Toldi Balázs polgármesternek, Lehóczkiné Timár Irén alpolgármesternek, a Templárius Alapítványnak, Fr. Ungvölgyi János kuratóriumi elnöknek, az Egészségügyi Szolgálatoknak mindkét helyszínen, valamint a közreműködő szakorvosoknak. A szűrőkamionos eseményt és az 1%-os kampányunkat Pécsen zárjuk május 20-án.

Hamarosan újra találkozunk, mert a program sikere gyorsan elterjedt, és két helyre máris meghívást kaptunk. Így azonnali haszna is lett a kampányunknak. Ahogy fogalmaztunk: mi rögtön adunk is nemcsak kérünk, hogy minél szélesebb körben tegyünk a rák ellen, az emberért, a holnapért.

 Bella Árpád

Tarts velünk egyszázalékoddal A rák ellen, az emberért, a holnapért!

 

1%-os kampányunk a közterületeken:




A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 152.

+36/1-217-0404

Adószám: 19009557-2-43

Bankszámlaszám: OTP 11713005-20034986-00000000

IMPRESSZUM


Created by maiskola.hu