14
Dec

Nagyszerűségre törekedjünk az életben!

 

Mosolyra derű a válasz

„Az életben a nagyszerűségre kell törekedni a népszerűség helyett!” - mondta az ujjaival ütemesen kísérve ezt a fontos üzenetet Tonk Emil, marketing szakértő, közismert motivációs tréner, akivel egyik reggel együtt kávéztunk és beszélgettünk sok nevetéssel, ahogy az vele megszokott. Elmondta: humorszeretetét édesapjától örökölte, jó barátságban voltak Hofi Gézával, tiszta vízből napi 2-2,5 litert iszik, kedveli a természetes, nyers ételeket, csak olyan emberek társaságában érzi jól magát, akik optimisták, a legeslegfontosabbnak tartja a hitelességet, az egymás iránti tiszteletet, az odafigyelést, a személyes emberi kapcsolatokat. A mosoly és a derű az életigenlése, több kedvelt marketing szakkönyv mellett saját vicc- és anekdotagyűjteményes könyve is jelent meg Mosolyra derű címmel. Amit elviselhetetlennek tart az a késés, az ápolatlanság és az igénytelenség - ezt öltözködésben is, és szellemi szinten is érti, a közönségesség, a bizalmaskodás távol áll tőle. Jólesően büszke vagyok barátságunkra, ami 15 éves idén. Sokat dolgoztunk együtt jótékonyság és társadalmi témákban. Hogy vált „TonkEmillé”, azaz márkává? Hogyan építette fel magát? Mit üzen örökérvényűen, és mit a most küszöbön álló 2019. évre mindannyiunknak - ezekről beszélgettünk jó hangulatban.

- Marketing szakembernek tartod magad vagy motivációs trénernek? Marketingalapon nézhetjük-e az életünket?

- Igazából én a marketing egyik ismert arcának tartom magamat, akiről másoknak a marketing eszébe jut, vagy ha marketingről beszélnek, eszükbe jut a nevem. Ezt nagyon nehéz volt elérni, nagyon örültem, amikor sikerült, hogy most már a Tonk Emil nevet összekötik a marketinggel. Ami nekem nagyon fontos volt ebben, hogy úgy tegyem a dolgomat, hogy erősödjön a bizalom a marketing iránt, vagy az iránt, amit csinálok. Egyet az elejétől tudtam, ahhoz, hogy erősödjön ez a bizalom, ahhoz az embereknek bizonyos dolgokban a jó minőséget kell kínálni. Annak örülök, hogyha valaki a nevemet megemlíti, a jó minőséggel párosítja.

- Ez a fontos?

- Igen, mindegy, hogy ki mit csinál, tegye úgy, hogy jó minőség legyen és ennek a jó minőségnek az a következménye, hogy erősödik a bizalom azokkal a dolgokkal szemben, amit az ember képvisel vagy véghezvisz. Úgy van ez az életben is, hogy a jó minőségért hajlandók vagyunk áldozni. Ez nagyon fontos akkor, amikor nagy a kínálat, hihetetlenül nagy a vonzódás az értékállóság iránt, nem lehet kínálni olyasfélét, ami csak álcázza a jó minőséget, csak azt adhatom, ami jó, amire lehet számítani.

- Ma mindenki azzal szenved, hogy nem tud bizalmat felépíteni...

- Én azt vallom, ezt mindenki meg tudja csinálni. Haragszom azokra a marketingesekre, akik álüzeneteket fogalmaznak meg és büszke vagyok azokra, akik a minőséghez, a korrektséghez ragaszkodnak.

- A bullshit, a közhelyek világát éljük, ez beszivárog a marketingbe is... Az emberek sok mindent lájkolnak, de nem élik...

- Manapság nem a minőségnek van prioritása, hanem a népszerűségnek, én meg azt vallom, hogy nem a népszerűségre kell törekedni, hanem a nagyszerűségre, és a nagyszerűség azt jelenti, hogy jót jól kell csinálni. A kiváló emberek a nehézségeket oldják meg és nem a sima, egyszerű dolgokban csillognak, villognak.

- Tonk Emilről eszünkbe jut sokunknak a mosoly, a beszélgetés elején meséltél a Mosolyra derű könyved kapcsán egy kedves sztorit. Elmondod?

- Ezt a könyvet arra szántam, hogy az emberek arcára mosolyt csaljak még a nehéz pillanatok során is. Hiszem, hogy a mosoly gyógyító eszköz majdnem mindenben. Miután megjelent a könyv, nem sokra rá, felhívott egy hölgy, aki daganatos betegek között dolgozik, hogy örök hálával tartozik nekem, mert a munkahelyén minden reggel felolvasnak a könyvemből, azóta egyfolytában mosolyognak a betegek. Azt vallom, aki mosolyt tud csalogatni az emberek arcára, a legnagyobb értéket adja nekik. Az én előadásaim tele vannak történetekkel, sztorikkal, mosollyal, sokszor felszabadult nevetéssel. Tudom, hogy nem az én két szép szememért kedvelnek előadóként, hanem azért mert a történeteim belülről, mélyről hozzák elő a mosolyt és nagyon tanulságosak. Egy mosollyal pillanatok alatt lehet hangulatot teremteni, és hosszú távra is hat, másképp kel fel, megváltozik a jövőképe annak, aki ott volt. Van egy szokásom, amikor reggel felkelek, annak a napnak legjobb pillanatára gondolok, ez kirepít az ágyból akkor is, amikor sok dolgom, problémám van.

- Elsősorban motivációs tréner vagy?

- Nagyon egyszerű dologról beszélek, jó hangulatban, az emberek bele tudják magukat képzelni és akkor én azonosulni tudok az ő gondolataikkal. Az más kérdés, hogy az én gondolataim jók legyenek. Legyek eredményességet motiváló, és ha az emberek ezt a gondolkodási módot elfogadják, akkor eredményesek is lesznek. Az biztos, hogy a hallgatóim nagy többségének eredményt hoz, ha engem hallanak. És ez az igazi motiváció.

- Közösségi médiában zúdul az információáradat... Jól választani elég nehéz. Mi a hiteles manapság?

- Nagyon kevés a hitelesség, a hiteles arcok. Az emberek nagy része az online világba belemenekül, azt hiszi, ott megoldódik minden. Ott megkapja mindenre a válaszokat. Nem! Az online tér csak egy eszköz ahhoz, hogy gyorsabb utakon kapjunk információkat, de nem pótolja az embert, nem tudja kiváltani a személyes kapcsolatot, a bizalomépítést. Az embereknek nagyon hiányzik a személyes bizalom. Nem ott költenek, ahol olcsóbb, hanem ahol a bizalmat érzik. Aki arra építi a stratégiáját, hogy miként tud megbízható lenni, hogy tud pontos lenni, fontos dolgokat nyújtani mások számára akkor nyert. És fordítva is igaz, ha nem megbízható, ha felületes, hiába minden technika, elveszít mindent.

- Neked hol van a hitelesség aranymetszéspontja?

- Olyan emberek társaságában akarok lenni, akik tudnak dolgozni, pozitívan gondolkodni. Arany igazság, olyanná válunk, amilyen emberekkel vesszük körbe magukat. A legnagyobb baja az embereknek, hogy a szokásaik rabjai, ha valamit meg kellene változtatniuk a szokásaik akadályozzák meg őket.

- Híres a pesszimizmusunk, az aggodalom, a panaszkultúra elég magas szintű...

- Igen, sajnos. De én azt mondom mindig: miért kéne legyűrjön a negatív gondolkodás, az a gyengébb ellenállás iránya, és ha egy olyan társaságba kerül valaki, ahol mindenki panaszkodik, akkor vége. Elnézek embereket, akik semmi másra nem tudnak gondolni, mint hogy mi a rossz... Nem tud korábban felkelni, nem tudja ezt, nem tudja azt, önmagát ássa el. Ugyanennyi erővel lehet a dolgokról pozitívan, megoldás-centrikusan is gondolkodni.

- Évvége, év eleje itt van mindjárt. Tervezzünk vagy újratervezzünk?

- Van az életünknek egy jellegzetes pontja a B oldal. Van, akinél ez negyven év, van, akinél negyvenöt, van, akinél harmincöt. Nem értem, miért gondolja, hogy már kimenőben van, miért nem hiszi el, hogy a hátralévő harminc-harmincöt év értékesebb lehet, mint ami előtte volt. Az emberek negyven év után már bakancslistát írnak. Nem értem, miért nem tudnak pozitívan gondolkodni a jövőről, én mindig pozitívabbnak tervezem a jövő évet.

- Miért tartják az emberek fontos elérendő célnak inkább a külsőt, mint a belső változást?

- Mert a belső hosszú távon kell, hogy meghatározzon és nincs türelmük az embereknek ehhez, nem elég kitartóak, nem hiszik el, hogyha elkezdenek másképp gondolkozni, más társaságba járni, az látszani fog. Ha első nap nincs eredmény, azt mondják az egész nem ér semmit. Nagyon sok orvos azt állítja, hogy azon a betegen nem tud segíteni, aki nem akar meggyógyulni. Számos példa van arra, hogy gyógyíthatatlannak tartott állapotból meggyógyult, aki akarta, és bízott, hitt a felépülésben.

- Milyen volt a 2018-as éved?

- Jó volt, valójában az történt, amit terveztem, nyilvánvaló, hogy tudomásul kellett venni, hogy más a világ, ehhez meg kellett tanulni alkalmazkodni, azt hiszem, hogy tényleg jó évet zártam, a családom jól van, unokáim gyarapodnak, nőnek.

- Lesz-e valami extra terved 2019-re?

- Tudomásul vettem, hogy az élet pörög, vannak dolgok, amik megváltoznak és nekem is alkalmazkodni kell ehhez. Egy új dolgot kezdek el, olyan programokat fogunk szervezni, ahol az emberek beszélgetni, konzultálni tudnak velem. Nagyon hiányzik a személyes kontaktus. Az előadások bizonyos szempontból jók, de nem elegek, mivel nem lehet személyes kontaktust teremteni, ezért jövőre olyan fórumot szervezek, ahol tudnak az emberek kérdezni. Lesz online felületem is és lesz face to face találkozás lehetősége.

- Az egészségvirágunkat járjuk körbe, mondd el minden sziromról, amit jelentenek az életedben.

- Tiszta víz: szűrt, napi két liter tiszta vizet iszom.

Természetes étrend: egészséges, teljeskiőrlésű pékárut fogyasztok csak, a diéta nálam az okos étrend, rengeteg gyümölcsöt eszem, csak hazait, a disznóhúsról teljesen leszoktam, sok halat, csirkehúst eszem.

Jó levegő: sokat vagyok friss levegőn, most egy olyan kertkapcsolatos lakást keresünk, ahol a lakásból ki lehet lépni a gyepre.

Pozitív gondolkodás: soha nem panaszkodom, nekem teljesen evidens, akivel csak találkozom, pozitív gondolatokkal töltöm fel.

Relaxálás: van, egy bemer ágyam abban pihenek, járok színházba, de csak pozitív tartalmú darabokat nézek meg.

Nevetés: hiszem, hogy az embernek az a legnagyobb segítsége, ha tud mosolyogni.

Örömteli tevékenység: Az embernek arra kell törekednie, hogy olyan tevékenységet folytasson, amivel örömöt szerez másoknak és egy kicsit magának, ebben lehetünk parányit önzők.

Zene-ének-tánc: zenét hallgatok, amikor módomban áll, járok koncertre is, de csak olyanra, ami feltölt.

Pihentető alvás: szeretek aludni, de nem sokat, a minőségi alvást, ami pihentet, elalvás előtt jó dologra kell gondolni és akkor nem úgy ébred az ember, mint akit agyonvertek.

Ima-hit: nem vagyok vallásos, de kell valami, amibe az ember tudjon kapaszkodni, ez nekem a családom és én nekik.

Mozgás-séta: kicsit bonyolult napjaimban a torna, az is mozgás, ha figyelem mások aktív, kulturált mozgását, mert ha azonosulok vele, olyan mintha én is mozognék.

- 2019-re mit üzensz?

- Az előző évből azokat a dolgokat vigyük át, amelyek sikeresek voltak és a következő év dolgait arra alapozzuk. Olyan emberek társaságát keressük, akik sikeresek és pozitívak, kerüljük a panaszkodókat és az energiavámpírokat!

- Mi az életigenlésed?

- A tőlem már jól ismert mondat: „Soha ne adjuk fel, csak akkor, ha bélyeg van rajta.”

Vajda Márta




A rák ellen az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány 1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 152.

+36/1-217-0404

Adószám: 19009557-2-43

Bankszámlaszám: OTP 11713005-20034986-00000000

IMPRESSZUM


Created by maiskola.hu