neveljük magunkat pozitivitásra!

Tudatosan és tisztán fogalmazzuk meg lelki szükségleteinket, legyenek azok épp jók vagy kevésbé vidámak, merjük érezni mindazt, ami körülvesz bennünket, merjünk belenézni a mások, de még inkább a saját magunk tükreibe. Tegyük ezt amíg egészségesek vagyunk. Sokkal jobb egészséges lelkülettel élni, mint a gyógyulásban tenni meg a lelki „átprogramozást”, ott minimum dupla, de inkább tripla energiát követel tőlünk a kihagyhatatlan életszemlélet-váltás.

Jól ismerjük a mezei virág sztoriját, ő nem drámázik azon, hogy rózsa szeretne lenni, csak pompázik végeláthatatlanul a mezőkön. Sokszínűen, mindenki által szerethetően. És így van ez az egészségmegőrzésben, gyógyulásban is. Nap mint nap szembe jönnek velünk a médiafelületeken az erre való felszólítások: Érezd jól magad! Ne drámázd túl az egyes szituációkat… Tudd, hogy mi az életedben a fontossági sorrend, ami időszakonként más-más. Legyünk lelkünkben (is) vagy ott elsősorban(!) egészségesek… De hogyan? A lelki egészségre nevelés eszközeiről, helyzeteiről, elméleti, de jóval több gyakorlatban hasznosítható fortélyról Virágh Judit pszichológussal beszélgettünk.

– Tavasz van, a megújulás, kinyílás, megnyílás, kiáradás ideje, sokan elhatározzuk, hogy még inkább használjuk a pozitív látásmódot. Judit ebben szakavatott vagy, gazdag a pályafutásod, mik a módszereid?

– Az egyik kedvencem a művészetterápia, de évek óta vezetek önismereti tréningeket különféle területeken vezetőknek, segítő szakmában dolgozóknak, nőknek, férfiaknak, kamaszoknak. Azt látom, hogy sok a bizonytalanság széles körben, nehezen igazodunk el a saját szerepeinkben is. 24 évet töltöttem el nehéz terepen, az aszódi javítóintézetben, hiszem, hogy ezt a szakmát egy ilyen kemény kihívásokkal teli helyen lehet igazán megtanulni. Fiatalkorú bűnelkövetők élettörténetébe láttam bele, különböző függőségeik, traumáik kezelése volt a feladatom. Nagy önállóságot kaptam ott, hagyták, hogy a magam módszereivel, eszközeimmel dolgozzak. Nem kellett meghasonlanom. Megteremtettem egy művészetterápiás csoportot, amivel rendkívül komoly eredményeket értünk el: olyan elfojtott traumákat, élményeket sikerült felszínre hozni, amiket korábban nagyon nehezen lehetett verbalizálni. A művészetterápia a mai napig szívügyem, sokat publikáltam erről, ma az egyetemi képzésben is örömmel adom át a tapasztalataimat.

– Időben elmennek az emberek lelki problémáikkal szakemberhez?

– Messze vagyunk még az időben elkezdett terápiáktól, nem beszélve a prevenciós munkától. Épp a minap egy orvos kolléga állított meg, és komolyan kérdezte, hogy igazából mi a különbség a pszichiáter és a pszichológus munkája között és tulajdonképpen mit csinál egy pszichológus? Azt hiszem, ha a szakmában is vannak ilyen vakfoltok, akkor nagyon sok dolgunk van a felvilágosítás, a megelőzés, az időben lévőség terén. Sokan küzdenek pszichés problémákkal, de nem mernek elmenni segítséget kérni, mert úgy érzik, egyfajta stigmaként bélyegzik meg azzal, hogy nem elég erősek vagy talán idegbajosak, mert nem találnak kiutat a nehézségeikből. Az ilyenfajta érzelmi analfabetizmus miatt inkább sokan bekapkodják a gyógyszereket, kitombolják magukat a „biztos terepen” azaz rázúdítják a napi frusztrációjukat a családra, munkatársakra, esetleg különféle függőségekbe menekülnek. Van olyan kliensünk a klinikán, aki tucatnyi diagnózissal és számtalan gyógyszerrel jött, és azt kérte, végre mondjam meg, mi a baja, mert most már szeretne tiszta képet kapni. Közel tíz év után belement, hogy elkezdjünk egy olyan terápiát, ami ha időben megtörténik, megkímélhette volna magát rengeteg betegségtől, illetve mindazoktól a szorongásoktól, amelyek ellehetetlenítették a normális életvezetését.

– Mi a pszichiáter és a pszichológus között a markáns különbség?

– A különbséget az adja, hogy a pszichológus azokra az életvezetési helyzetekre, elakadásokra, krízisekre, mélyben meghúzódó elfojtásokra fókuszál és keres megoldást, amelyek később különféle pszichoszomatikus betegségeket is okozhatnak. Óriási tárháza van az ilyen betegségeknek, pici gyerekektől kezdve, felnőttek, idősek, nők férfiak egyaránt érintettek. Kialakul sokszor alvásprobléma, étkezési zavar, kardiovaszkuláris betegség és még hosszan sorolhatnám. Jól látható jelei vannak, hogy valami diszfunkcionálisan működik, akár a nevelésben, akár a családi működésben, ezeken kellő együttműködéssel könnyen, jól lehet segíteni. Az azonban fontos, hogy időben felfedezni még mindig sokkal jobb egy lelki eredetű problémát, mint végigcsinálni egy olyan folyamatot, életcsapdát, ahol egy idő után már képtelen lesz az ember egészséges életvezetésre. Nekünk, pszichológusoknak az a célunk, hogy a pszichiátriát elkerülje, ahol már esetleg gyógyszeresen kell betegséget kezelni.

– Ha időben történik a felismerés sok minden megelőzhető…

– Nagyon rossz iránynak tartom, hogy időszűke miatt mindenre pirulát keresünk, és sajnos a reklámok és a korszellem is ezt sugallja: „nincs idő a fejfájásra”, vedd be a gyógyszert és irány tovább… A rendeléseken kifejezetten az a célom, hogy egy kliensre legyen elég idő. A klasszikus freudi vonal már elavult, nem hiszem, hogy évtizedekig kellene analízisre járni, és a magam részéről ennek semmi értelmét nem is látom. Az a lényeg, hogy időben kezdjünk a lelki elakadásokkal foglalkozni, így gyorsabban vissza lehet kerülni egy egészséges kerékvágásba azzal, hogy sikerül megtapasztalni azokat a pozitív élményeket, amik továbblendítik, könnyebben talál vissza a helyes önértékeléséhez a kliens.

– A pozitív kondicionálás nagyon fontos…

– Igen, és azt minél kisebb korban kell elkezdeni. Például a teljesítményszorongás már egész kiskorban jelen van, mivel a gyerek folyamatosan azt hallja, hogy meg kell oldanod, illik tudnod stb., ugyanakkor semmiféle megküzdési stratégiát és mintát nem tud mutatni maga a szülő sem, az intézményes nevelésről ne is beszéljünk…

– Kinek feladata, felelőssége észrevenni egy rossz mintát a családmodellen belül?

– Mindenkinek a felelőssége, aki a gyerek közelébe kerül. Egészen pici korban kéne elkezdeni az egészségre nevelést, hiteles felnőttek kellenének ehhez és hiteles minták. Legnagyobb felelősségünk abban áll, hogy saját magunkat tegyük először rendbe. Egészséges pszichéjű gyereket csak egészséges pszichéjű felnőtt tud nevelni. Az egészséges gyermekneveléshez azonban nem elég a jó családpolitika, mert a társadalmunk alapjaiban beteg. Például nézzük csak metszetként a tömegközlekedést, ahol töményen jelen van a türelmetlenség, az agresszió. Felnőttként mennyire vagyunk toleránsak, elfogadók, empatikusak? Milyen mintát tudunk átadni gyermekeinknek? A túlterhelt pedagógusok hogyan tudnak jól nevelni? És a gyermekvédelem mennyire van funkciója magaslatán? Sok-sok megválaszolatlan kérdés…

– A lelki egészségre nevelésnek milyen eszközei vannak?

– Az első legfontosabb terep a család, ez az elsődleges szocializációs tér. Lényeges, hogy felnőttként tudjuk kezelni különböző szerepeinket: szülőként, barátként, nőként, férfiként, munkatársként. Fontos, hogy ezeket a szerepeket jól sikerüljön közvetíteni a gyerekeink felé. Ezt meg kell tanulnunk, mint ahogy meg kell ismernünk önmagunkat is: erényeinket, hiányosságainkat, megküzdéseink módját. Néha kell, hogy valaki visszatükrözze a működéseinket: ”ez jó volt” vagy „most nem vagy oké”. Tudatosabb jelenlét kell az élet minden területén. Ez felelősség önmagunkért, a következő generációért, egymásért…

– Az utóbbi években nagyon eltolódtak az értékek…

– Pontosan. Nem csoda, hogy ebben a káoszban egy gyerek nehezen találja meg a megfelelő irányt és önmagát. Minden életkorban lehetnek komoly krízisek. A család mellett az iskola, az intézményes nevelési rendszer is meglehetősen labilis lábakon áll. Jó látni, hogy az egyetemi képzésben sok a lelkes és nyitott hallgató, akik szeretnék egyszer majd jól és nagyon másképp csinálni. Inspirálnak a velük való találkozások, az együttgondolkodás.

– Hol látod a 21. századi pszichológia hiányosságait és lehetőségeit?

– Kellene egy jó érdekképviselet, ami mögé odatömörülnének a pszichológusok. Talán egyszer lesz, aki képes összehozni a szakmát. Sok önjelölt pszichológus, életvezetési tanácsadó és különféle feltérképezhetetlen „irányzat” van. Manapság egy háromhetes tanfolyam után a lélek avatott doktorának tartják magukat többen. Aki az internetről orvosolja magát, az gyakran komoly csapdába kerül. Ennek reális veszélye van. Fontosnak tartom, hogy helyére kerüljön a szakma presztízse és akkor majd nem haza vagy munkahelyre viszik az emberek a problémát, hanem oda, ahol megfelelő válaszokat adnak bajaikra. A megbízható, hiteles szakembereket képviselni kell, és akkor a pszichológia szakmaisága létjogosultságot nyer.

– Létezik-e a lelki bajokra prevenció? Pozitív pszichológia…, lehetséges-e az örömteli élet megtanulásáért járni pszichológushoz?

– A pszichológia egésze pozitív. Javaslom, ha valami problémát észlelünk, nem tudunk, mondjuk felszabadultan örülni, folyton szorongunk, a mindennapi tevékenységünkben nem találunk örömet, akkor merjünk segítséget kérni. A harmadik alkalom után már beláthatja a kliens, a negatív előítéletek ellenére, hogy nem annyira ördögtől való a pszichológia és hogy a pszichológus segíteni akar és tud is segíteni neki. Nem a lelkében akar vájkálni, hanem azokat az értékeket akarja felszínre hozni, amelyekkel tovább tud mozdulni a megrekedésből. Lehet, hogy nem tanultuk meg az érzelmeinket jól kifejezni, amit egyébként a magyar társadalomban jelenlévő erőteljes negatív gondolkodás, és a panaszkultúra nagyban hozzájárul.

– A te életedben vannak-e megküzdések és mik az örömeid?

– Mondhatom, hogy elképesztő sok megküzdésem volt. Gyakran jönnek visszaigazolások, hogy megálljt kell parancsolnom, ilyen adott esetben a túlhajszoltságból eredő „nincs idő” skatulya… Rá kellett döbbennem, hogy időt kell teremtenem arra ami, és aki fontos, hogy sportoljak, olvassak, legfőképpen, hogy a családommal legyek, időt szenteljek a barátaimra. Most már  tudatosan figyelek arra, hogy mindennek helye és ideje legyen az életemben. Tudatosan keresek több örömforrást is Ilyen a természet is. Nemrég költöztünk vidékre, a Pilisben csodáljuk a napfelkeltéket, napnyugtákat, van időm rácsodálkozni, hogy tavasz van, jönnek a kertbe a madarak, rügyeznek a fák… Fantasztikus érzés. A havazásnak is tudok örülni, még a hólapátolásnak is. Egészségemet, fittségemet sporttal őrzöm. És a közösségépítés színtereit is fontosnak tartom. Rendszeresen szervezek összejöveteleket, ahol különféle témákról – művészetről, hobbiról – tudunk beszélgetni, bedobni értékeket úgymond a közösbe. Megelégedést nyújtó jó érzés látni, hogyan alakul közösséggé, akár barátsággá egy random szerveződött társaság.

– A 12 szirmú virágunkat ismered már, melyik a te szirmod?

– Mondhatnám, hogy ezek így együtt. De ha választanom kell, az első a pozitív gondolkodás,aztán az örömteli tevékenység, a relaxáció, az alvás… Mindegyik. [mosolyog]

– Mi az életigenlésed?

– A mosoly… Hiszem, hogy mosolyra mosoly a válasz. Inspirál. Fontos a belső mosoly is, néha apróságok okán. Szeretem a kisebb rituálékat: a reggeli kávé mellett egy jó zene, ami beindítja a napot vagy az otthoni közös vacsora, amikor hosszan beszélgetünk mindenről, ami történt velünk aznap. Ezek a rituálék keretet adnak a napnak. Fontosak. Szeretem figyelni az évszakok változásait. Nyáron kimondottan elememben vagyok. Az tobzódás.Szóval, keresem az apró csodákat és olykor azok is megtalálnak engem. És szakmai hitvallásomként is mondhatom: nagyon fontos az, hogy merjünk önmagunk lenni, hogy megtanuljuk kifejezni érzéseinket, jól kommunikálni, nem bántani, de pontosan helyére tenni, amire gondolunk, kiteljesedni, de nem a másik kárára, alapvetően jól lenni a bőrünkben és örülni a másik sikerének!

Vajda Márta

Életigenlők.hu